Boy, a boszorkánykutya – egy félresikerült tréfa állhatott a népszerű angol legenda hátterében

2018. március 23. 14:54 Múlt-kor

A 17. század közepén zajló angol polgárháború – amely a royalista „gavallérok” és a parlamenti „kerekfejűek” között zajlott – egyik legjelentősebb figurája Pfalzi Rupert cseh királyi herceg volt, egyúttal Cumberland hercege, akit Angliában csak „Rajnai Rupert hercegként” ismernek. I. Károly király unokatestvéreként a „gavallér” oldal egyik rettegett parancsnoka volt, a háború folyamán pedig elterjedt róla, hogy varázsereje miatt legyőzhetetlen. E legendák középpontjában Boy („fiú”) névre hallgató fehér uszkárja állt, aki csaknem olyan híres lett Angliában, mint maga a herceg. Boyról azt gondolták, állatalakot öltött boszorkány, de a jelek szerint egy félresikerült vicc áll a legenda hátterében.

Korábban

„Amit ma tudunk erről a kutyáról, az leírva elfér egy söralátéten” – mondja Mark Stoyle, a Southamptoni Egyetem kora újkori történelemprofesszora. A kutyával kapcsolatos alátámasztható tények száma valóban elenyésző. Stoyle szerint azt biztosan tudjuk, hogy Rupert egyfajta vigasztaló ajándékként kapta az ebet, miközben egy ausztriai börtönben tartották fogva. Később magával hozta Angliába, és létezik egy leírás arról, hogy vadászatra is vitte. „Elmennek vadászni, Rupert elejt egy szarvast, a kutya pedig lerántja azt. Tehát tudjuk, hogy vadászkutya” – mondja Stoyle.

Egyetlen további ténnyel vagyunk még tisztában, ez pedig Boy halála a Marston Moor-i ütközetben 1644-ben, ahol megölték. Ezt onnan tudjuk, hogy a „kerekfejűek” ünnepelték a kutya halálának hírét egy Kutyaelégia, avagy Rupert könnyei című pamfletben.

A Boyjal kapcsolatos propagandát illetően valószínűsíthető, hogy az John Cleveland királypárti költő Rupert herceghez című szatirikus versével kezdődött. A költemény szerint a kutya egyéb fura mutatványok mellett arra lett betanítva, hogy a parlamentiek vezetője nevének hallatára vizeljen. Cleveland verse után nem sokkal Boyt is felkapták a Rupert körül már terjengő, boszorkánysággal kapcsolatos híresztelések között. „Egy apró, egyszeri vicc volt, de úgy tűnik, igen népszerű lett” – mondja Stoyle. „Ezután valaki írt egy egész pamfletet arról, hogy a 'kerekfejűek' szerint a kutya egy boszorkány.”

Az 1643-as kiadvány, amely a Megfigyelések Rupert herceg Boy nevű kutyáját illetően címet viseli, olyan történetet adott elő, miszerint a kutyának széleskörű okkult képességei voltak, mint például hogy több nyelven is meg tud szólalni, képes Rupertet golyóállóvá és láthatatlanná tenni, és még a jövőt is meg tudja jósolni. Stoyle szerint ez a mű szintén viccnek volt szánva: „'Fake news' volt! Egy magát parlamentinek kiadó royalista által írt pamflet, amely a lehető legtöbb gúnyt igyekezte űzni a 'kerekfejűekből', amiért hisznek 'az ágy alatt rejtőzködő boszorkányokban', ha úgy tetszik” – mondja Stoyle.

Bármi is volt az eredeti szándék, a Boy természetfeletti képességeiről szóló híresztelések tényként kezdtek el terjedni a köznép körében, mind a royalista, mind a parlamenti oldalon, amelynek kigúnyolására eredetileg kitalálták őket. „Azt mondanám, hogy az angol emberek kilencvenöt százaléka tényleg hitt a boszorkányságban” – mondja Stoyle. „Ez egy olyan vicc, amely egy nagyon szűk réteg számára volt szórakoztató a royalista oldalon, akik nem vették komolyan a boszorkányságot. Ha el tudják képzelni azt a sok embert az utcán, gyakorlatilag elszállt a fejük felett a poén.”

Ami propagandaként indult a királypárti oldalon, visszafelé sült el. Boy Rupert természetfeletti familiárisa hírében állt, és még arra is voltak célzások, hogy az eb képes átváltozni egy gyönyörű nővé, aki lefekszik Ruperttel. A boszorkánysággal való összekapcsolás hitelt adott a parlamentiek királyellenes érzéseinek. „A baj ott kezdődik, amikor sok hétköznapi ember elkezd hinni abban, hogy a királyt boszorkányok veszik körül, hogy tényleg boszorkányok vannak a király táborában, és ez az egész irányíthatatlanná válik” – mondja Stoyle. És mivel az egész történet annyira kellemetlenné vált a köztudatban, a legtöbb emelkedett gondolkodású royalista méltatlannak gondolta hozzányúlni, s így helyesbítő üzenetekre nem tettek kísérletet.

A jelentés, szándék és valóság fordulatai a Boyról szóló mendemondákban igen kuszák lehetnek, de az egész hirtelen véget ért Marston Moornál, ahol a kutya életét vesztette, miután Rupert magával vitte a csatába. Nem tudni, mi lett az állat tetemének sorsa, de Stoyle szerint ha a parlamenti katonák tudták, milyen kutyát ölnek meg, akkor minden bizonnyal készíteni akarhattak valamilyen morbid trófeát belőle. „Ő Anglia leghíresebb kutyája ezen a ponton.” Manapság a rejtélyes uszkár története gyakorta megmarad az angol iskolások fejében. „Könnyen emészthető kis színes, amit mindenki ismer” – mondja Stoyle. „De sokan azt hiszik, tele vagyunk szilárd bizonyítékokkal, miközben valójában csupán töredékinformációink vannak, és egy Boyról szóló propagandakampány.”