Borzalmas tanácsokat adtak a terhes nőknek az elmúlt századokban
2016. március 10. 16:05
A várandós nőket a történelem folyamán az önjelölt szakértők – a kilenchónapos periódus megkönnyítése érdekében – mindig is jobbnál jobb ötletekkel árasztották el. A szokás persze manapság is létezik, a hajmeresztő, zavaros múltbéli tanácsokat elnézve azonban úgy tűnik, a mai nők ebből a szempontból már szerencsésebbnek mondhatják magukat.
Korábban
Nyúlfej- és lágysajttilalom
A terhességi tesztek segítségével manapság már könnyedén megállapítható, hogy valaki áldott állapotba került-e, ez azonban a 20. század elejéig egy hosszadalmas, bonyolult folyamat volt. Amikor aztán a tudósoknak végül sikerült izolálni a terhességet jelző HCG-hormont, különös módon állapították meg a terhességet: a nő vizeletét szexuálisan éretlen nyulakba egerekbe vagy fecskendezték, majd öt nappal később megölték az állatot, és megvizsgálták a petefészkét. Ha megnagyobbodtak, az annak a bizonyítéka volt, hogy a vizeletet szolgáltató nő valóban várandós.
A terhes nők táplálkozására vonatkozó tanácsok jelentős részével a magzatban potenciálisan testi elváltozásokat vagy egyéb zavart okozó ételektől próbálták eltiltani a leendő anyukát. A 15. század végén Franciaországban keletkezett, a nők hiedelmeit egybegyűjtő Guzsalyok evangéliuma (Les Evangiles des Quenouilles) szerint egy nyúlfej elfogyasztása következtében a gyereknek nyúlszája lesz, a lágysajtevéstől pedig a születendő kisfiú kis pénisszel fog a világra jönni. A fűszeres ételektől is komolyan óvakodni kellett, ezek ugyanis megvakították a magzatot – tanácsolta a késő középkori munka.
A középkori orvosok gyakran tanácsolták terhes nőknek, hogy fogyasszanak „meleg, száraz ételeket”, és igyanak sok vörösbort. A finnek úgy gondolták, hogy a csokievés az anyukán kívül a gyermeket is boldogabbá teheti. Az ételek utáni sóvárgásról pedig azt tartották, azt jelzi, melyek a magzat kedvenc ételei. A viktoriánus Anglia doktorainak meggyőződése volt, hogy az anya gondolatai a magzatba is átszivárognak. A születendő gyermek természetét nagyban meg fogja határozni, hogy mit érzett, élt ét, és milyen gondolatok jártak édesanyja fejében, miközben várandós volt – gondolták. Egy csendes, boldog anyukának tehát például csendes, boldog gyermeke született.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.