Bejárta Kolumbusz útját és az etióp császárral is találkozott a női felfedezők úttörője
2020. március 19. 14:27 Múlt-kor
Korábban
Feminista felfedező
1930-ban a New York Times bejelentette, Chalmers Gibraltárhoz indul hajón: a kalandornő útja ezúttal Spanyolországon, Franciaországon, Egyiptomon, Abesszínián (a mai Etiópia), Francia Szomáliföldön, Olasz Szomáliföldön, az Angol-Egyiptomi Szudánon és Irakon át vezetett.
A legfontosabb állomás Abesszínia volt, ahol szemtanúja volt Hailé Szelasszié császár koronázásának – az uralkodóval később Európában ismét találkozott.
Chalmers az általa jegyzett újságcikkekben és riportokban nem csupán az általa látogatott tájakról vagy utazásainak körülményeiről számolt be: sok figyelmet szentelt az általa tapasztalt igazságtalanságoknak is.
„Miféle olyan áldást hozott nekik az európai civilizáció, amilyenben addig nem volt részük?” tette fel a kérdést egy perui útja után. „Mit nem szenvedtek meg a magaslaton álló kereszt nevében?”
Chalmers semmiféle formális képzéssel nem rendelkezett földrajzból, és egyetemre sem járt soha, azonban színes fotódiái és kalandos élete számtalan meghívást eredményeztek a világ legnevesebb földrajzi intézményeitől – sok helyen ő volt az első női előadó a történelemben.
Miközben Chalmers hírneve egyre nőtt, egyre bővültek a nők jogai hazájában. 1920-tól az Egyesült Államokban mindenhol szavazhattak, és egyre többen vettek részt a felsőoktatásban is. A folyamatot nem kis mértékben segítette elő az első világháború, amelynek során a munkaerőpiacon is egyre több, korábban kizárólag férfiak által betöltött állásban is megjelentek.
Chalmers is a feminista mozgalom mellé állt, és az idegen tájakon általa tapasztaltakról szólva elmondta: a világ legelmaradottabb helyein sok tekintetben előrébb járnak a nők szabadságának tekintetében.
A brit Királyi Földrajzi Társaság harmadik amerikai női tagja lett, miközben a New York-i székhelyű Felfedezők Klubja tudomást sem vett sem róla, sem más női úttörőkről – a szervezet 1981-ben engedélyezte csupán a nők tagságát.
„A férfiak mindig annyira félnek attól, hogy holmi nő behatol diskurzusaik szentélyébe, hogy még klubjaikba sem engednek be” – mondta egy alkalommal, „nemhogy a gyűlésekre, ahol akár mindkét fél számára hasznos beszélgetések alakulhatnának.”
Chalmers végül több más női felfedezővel 1925-ben megalapította a Női Földrajztudósok Társaságát, amelynek ő lett az első elnöke. A klub a világ minden tájáról hívott női szakértőket előadásokat tartani a felfedezők új nemzedékének, idővel már 39 országból voltak tagjai. Chalmers 1933-ig vezette a szervezetet, ekkor Franciaországba költözött. Itt hunyt el négy évvel később, 61 évesen.
Chalmers könyvgyűjteményét szülővárosa, Stockton könyvtárának adományozta, fél évszázaddal később a nevét viselő társaság mellszobrát is felállította az épület előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.