Batthyány kivégzésével saját törvényeit is megsértette Bécs
2019. február 11. 11:53
Korábban
"Éljen a haza! Rajta, vadászok!”
A tavaszi hadjárat során a közeledő magyar seregek elől Laibachba (ma Ljubljana), Pozsonyba majd Olmützbe (ma Olomouc) vitték. Batthyány Lajos gróf kivégzéséhez nehezen találtak jogi alapot az osztrákok. Augusztus 30-án a felségjogokba való beavatkozásért, valamint az 1848. október 6-i bécsi forradalom előidézésében játszott szerepéért az olmützi törvényszék végül - felsőbb utasításra - kötél általi halálra ítélte.
Esetében a bíróság még a Bécsben hozott szabályt is megsértette, hiszen a felelősségre vonás csak az 1848. október 3., tehát az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett cselekményekre vonatkozhatott volna, Batthyány viszont ekkor már lemondott tisztségéről. A vádat és a védelmet is ellátó hadbíró alaposan megindokolt kegyelmi kérvénye Haynau elé került, aki október 5-én megerősítette az ítéletet.
A kivégzést - a tizenhárom aradi vértanúval együtt - október 6-ára, a bécsi forradalom és Latour halálának évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel a hozzá becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, és bár életét megmentették, nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta az ítéletet, ami miatt később Haynau idegrohamot kapott. (az aradi tizenhármak utolsó óráiról itt írtunk)
A gróf nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet a katonáknak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Éljen a haza! Rajta, vadászok!”. Holttestét a ferencesek kriptájába temették, innen 1870-ben vitték országos gyászpompával a Kerepesi úti temetőbe. Kivégzésének helyén áll a Batthyány-örökmécses, amely a szabadság jelképévé vált, sírja fölé 1874-ben a székesfőváros díszes mauzóleumot emelt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.