Az öt legrövidebb ideig hivatalban lévő amerikai elnök
2017. május 23. 17:17
Korábban
A második meggyilkolt
A fiatalon tanulmányai költségeinek fedezésére a szükséges pénzt még hajóvontató öszvérek terelésével szerző James Garfieldot (1831-1881), aki a polgárháború elején csapatait kézikönyvvel a kezében dirigálta, 1881. március 4-én az Egyesült Államok huszadik elnökévé iktatták be. Elnöksége a véletlennek volt köszönhető, ugyanis a republikánusok két elnökjelöltjének támogatói egyensúlyban voltak, a patthelyzet feloldásaként végül a 36. szavazáson mindannyian a Garfieldre voksoltak.
A mindössze 199 napig hivatalban lévő Garfieldre (aki az Egyesült Államok második meggyilkolt, egyben a második legrövidebb ideig hivatalban lévő elnöke volt, s a negyedik, aki hivatalában halt meg) 1881. július 2-án a washingtoni pályaudvaron kétszer lőtt rá egy elmebeteg ügyvéd, aki nem kapta meg az általa megpályázott párizsi konzuli tisztséget. Az egyik golyó a karját súrolta, míg a másik a hátába fúródott. Ez utóbbira nem bukkantak rá a nyílt sebben fertőtlenítetlen kézzel nyúlkáló orvosok, akiknek köszönhetően a merényletet egyébként valószínűleg túlélő elnök vérmérgezésben hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap