Az igazi femme fatale: a fél családját kiirtotta a „kuncogó nagyi”
2017. január 11. 13:42
A legtöbb embernek, aki meghallja a femme fatale kifejezést, feltehetően egy film noir jut elsőre eszébe, ahol egy csinos nő vonzerejével csábítások és gyilkosságok kusza hálójába keveri bele a gyanútlan nyomozót. A végzet igazi asszonyai az esetek többségében azonban sokkal jobban hasonlítanak a szomszéd nénire. Ezt láthatjuk Nannie Doss története esetében is.
Korábban
Rejtélyes halálesetek
A képek alapján találóan kuncogó nagyinak nevezett Nancy „Nannie” Hazel nem kevesebb, mint öt alkalommal házasodott, ám férjei közül mindössze egy élte túl a Nannie-vel folytatott viszonyát. Nancy mindössze 16 éves volt, amikor 1923-ban első férjéhez, Charley Braggshez hozzáment. A pár egy lengyártó üzemben ismerkedett meg egymással. A házasság azonban nem hozta meg Nannie számára a remélt romantikát, Charley édesanyja ugyanis azonnal hozzájuk költözött, és később sem volt hajlandó elhagyni a házaspár otthonát.
Nannie-nek első házasságából négy lánya született, miközben korábban alkalmi dohányzásai és alkoholfogyasztása mindennapossá váltak. 1927-ben a két középső lánya meghalt „ételmérgezésben”, és végül a pár elvált egymástól. Az idősebb lány, Melvina Charley-hoz került, Nannie pedig a csecsemőt vitte magával. Az egykori férj később azt állította, azért hagyta el Nannie-t, mert félt tőle. Feltehetően nem alaptalanul, a nő öt férje közül ugyanis ő az egyetlen, aki ezt el is mondhatta, mivel túlélte a kapcsolatot.
Nannie az alabamai Annistonban romantikus regényekkel igyekezett magányát orvosolni. Emellett rendszeresen böngészte a helyi újság „magányos szívek” rovatát, és gyakorta válaszolt is a hirdetésekre. Ily módon bukkant rá egy 23 éves gyári munkásra, Robert Franklin „Frank” Harrelsonra, akivel 1929-ben házasodott össze. Közben Melvina is Nannie-hez költözött, így a pár Nannie két, első házasságából származó lányát nevelgette együtt. Bár a feleség néhány hónap alatt rájött, hogy egy büntetett előéletű alkoholistához ment hozzá, 16 évig együtt maradtak.
Melvina 1943-ban adott életet első gyermekének, Robert Lee Haynes-nek, akit két évre rá egy második újszülött követett, aki azonban nem sokkal a szülést követően meghalt. Melvina elmondása szerint nagyon fáradt volt, és aludt, mialatt a kicsi meghalt, de megesküdött rá, hogy azt még látta, amint édesanyja egy kalaptűt szúr a kicsi koponyájába. Amikor Melvina megkérdezte a férjét és a húgát arról, mi történt, elmondták, hogy amikor Nannie közölte, hogy a gyerek meghalt, valóban egy tű volt a kezében. Az orvosok azonban nem tudták megállapítani a halál pontos okát.
Melvina és férje teljesen összetörtek, és elváltak egymástól. Melvina ezt követően egy katonával kezdett találkozgatni, aminek édesanyja finoman szólva sem örült. Ennek hangot is adott, és egy ilyen veszekedést követően, miközben Melvina nem volt otthon, a nagyanyjára bízott kis Robert is meghalt. A halált ismeretlen okból bekövetkezett fulladás okozta. Nannie néhány hónappal később felvette a fiúra kötött életbiztosításért járó 500 dollárt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.