Az I. Debreceni Ünnepi Játékok során a város ikonikus terei válnak kulturális helyszínekké
2021. augusztus 11. 11:07 MTI
Keddtől tíz napon át várja a közönséget az I. Debreceni Ünnepi Játékok, amelynek programján zenei, színházi és néptánc produkciók, valamint operaelőadás is helyet kapott. Augusztus 13-án a Csíksomlyói Passió, augusztus 17-én pedig a Bánk bán látható.
Korábban
A nagyszabású fesztivál augusztus 10. és 20. között a Coopera szervezésében indul útjára. A város olyan ikonikus terei válnak kulturális helyszínekké, mint a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, a Régi Városháza udvara vagy a Debreceni Református Nagytemplom előtti tér - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a Régi Városháza hangulatos kertjében esti koncertek lesznek, a Kossuth téren pedig több monumentális produkciót láthat a közönség. Többek között augusztus 13-án a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában a Csíksomlyói passió című produkció érkezik Debrecenbe, augusztus 17-én Vidnyánszky Attila rendezésében a Coopera három felvonásos Bánk bán című operaelőadását mutatják be.
A produkciók egy része a helyi intézmények, a Kodály Filharmónia Debrecen, a Csokonai Színház és a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. támogató együttműködésével valósul meg.
A szervezők remélik, hogy hosszú távon a régió mértékadó nyári zenei eseménysorozatává válik az új programsorozat, amely hozzásegíti Debrecent ahhoz, hogy a térség kulturális fővárosa legyen. Mint írják, szeretnék, hogy a Kárpát-medencei szereplőket összefogó programsorozattal olyan összművészeti bázis szülessen, amely a nyugati képviselőket is bevonva nemzetközi szintűvé emelkedik, miközben megismerteti a sajátos, helyi kulturális értékeket is.
A fesztivál programjai között a könnyed, nyáresti kamarakoncerttől a Virtuózok Kamaraegyüttessel, Boncsér Gergely operett- és operaénekes önálló dalestjén át, a 100 éve született Cziffra György előtt tisztelgő hangversenyig számos különböző műfajú produkció megtalálható.
Augusztus 20-án, az államalapítás és Szent István ünnepén a Coopera a Hungarikum Gálakoncerttel várja a fesztiválra látogatókat.
Mint írják, a hangverseny, a népzene, az operett, az opera, a magyar nóta és a világzene köré épül, és vezeti végig a nézőket több mint ezeréves kultúránk történelmén. A koncert fellépői az öt műfaj elismert képviselői. A több mint száz színpadi közreműködőt felvonultató produkció látványvilága megidézi kulturális tradícióinkat, képzőművészeti, épített és innovációs értékeinket - áll a közleményben.
Az idén 70 éves jubileumát ünneplő Magyar Állami Népi Együttes Kolozsvári Piactéren című előadása a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon látható.
A fesztiválon olyan művészekkel is találkozhat a közönség, mint Rost Andrea operaénekes, a Jávorkai Brothers virtuóz, hegedűn és csellón játszó testvérpár-duó, vagy a Bánk bán főszerepében fellépő Molnár Levente, akik a világ számos pontján aratnak rendszeresen sikert.
A programokról részletes információ a www.debreceniunnepijatekok.hu oldalon érhető el.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Pellengérre állította a náci propaganda a háború borzalmait leíró Erich Maria Remarque-ot tegnap
- Emberrablások is tarkították a német tudósokért folyó hajszát a II. világháború végén tegnap
- Beteljesült a Led Zeppelin dobosának gyerekkorában adott jóslat tegnap
- Pusztító vallásháborúkat zárt le, de egy újabbnak is megágyazott az augsburgi béke tegnap
- Öt felújított műemlék templomot szenteltek fel a hétvégén Erdélyben tegnap
- Nyugat-Afrika nagy múltú kulturális kincseivel ismerkedhetünk az ingyenes PONT Fesztiválon októberben tegnap
- Fél évszázados rejtőzködés után is csodálatot váltott ki Aba-Novák Vilmos festménye tegnap
- Nem tartották fel a keresztesek lándzsái a rájuk szakadó nikápolyi eget tegnap