Az FBI-ra próbálta fogni a gyilkosságot King tiszteletes merénylője
2023. augusztus 27. 09:50 Steven Clark
Korábban
A gyilkos útja
De ki is volt James Earl Ray? 1928-ban született az Illinois állambeli Altonban. Szerény körülmények között nőtt fel, 15 éves korában otthagyta az iskolát, és csatlakozott a hadsereghez. Németországban is szolgált, de minduntalan összeütközésbe került a törvényekkel.
Először 1949-ben betörésért ítélték el Kaliforniában, 1952-ben egy taxisofőr fegyveres kirablásáért Illinois-ban, aztán Missouriben, amikor utalványhamisítással próbálkozott. Első alkalommal két évet volt börtönben, majd három évet ült egy floridai fegyházban. 1959-ben, amikor kirabolt egy boltot – noha a zsákmány csupán 120 dollár volt
–, visszaesőként már húsz évre ítélték. 1967-ben egy kenyérszállító kocsiba rejtőzve szökött meg a missouri állami fegyházból.
Ezt követően James Earl Ray bejárta az Egyesült Államokat és Kanadát, megfordult St. Louisban, Chicagóban, Montrealban, Torontóban, majd az alabamai Birminghamben. Utóbbi államban elég sokáig maradt ahhoz, hogy szerezzen egy helyi vezetői engedélyt, és vegyen egy Ford Mustangot.
James Earl Ray körözési plakátja
Mexikóba sietett, ahol pornófilmrendezői karriert akart befutni úgy, hogy helyi prostituáltaknak fizetett azért, hogy felvehesse őket. A mexikói tartózkodás rövidre sikeredett, mert egy hónappal később, 1967 novemberében visszatért az Egyesült Államokba.
Egy darabig Los Angelesben élt, ahol csatlakozott George Wallace elnökjelölti kampányához. Hamar kiderültek a feketékkel szembeni előítéletei, amelyek odáig fajultak, hogy a Rhodesiába történő emigrálást tervezte, mivel akkoriban a fehér kisebbség egy feketéket elnyomó rendszert működtetett a későbbi Zimbabwéban.
1968 márciusában Atlantába utazott, és az általa kibérelt szobában az FBI később talált egy térképet, amelyen Martin Luther King háza és a templom is be volt karikázva, ami arra utal, hogy Ray már ekkor is a merényletet tervezte. Március 30-án az alabamai Birminghamben álnéven vásárolta meg a későbbi gyilkosság fegyverét, mivel ott értesült arról, hogy King Memphisben lesz. A városba már április 2-án megérkezett, s két nappal később pedig végrehajtotta a merényletet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap