Az első világháborúban nem harcolhatott, a másodikban pótolta „hiányosságát” Ernest Hemingway
2021. július 9. 08:43 Múlt-kor
Korábban
Párizs felszabadítása
1944. augusztus 24-én Bruce és Hemingway csatlakoztak a Párizs felé tartó szövetségesekhez. A németek ugyan nem fejtettek ki komoly ellenállást, de Hemingway csapatának több alkalommal kellett fedezéket keresnie, miután egy 88 mm-es löveg tüzet nyitott rájuk.
Ennek ellenére aznap késő délután Hemingway egysége átlépte a város határait. Az utcák annak ellenére megteltek az ünneplő franciákkal, hogy egy-két helyen még tapasztalható volt elszórt német ellenállás. Bruce visszaemlékezései szerint különféle alkoholos italokkal kínálták meg őket a civilek, kevés jelét mutatva annak, hogy egy katonailag megszállt város felszabadítása folyik éppen. Hemingway az estét az egységétől kicsit távolabb, egy közeli házban töltötte.
Másnap a szövetséges csapatok ünnepélyesen végigvonultak a Champs-Élysées-n. Aznap délután Bruce és Hemingway a sugárút 25. számú házában, ahol a Travelers Club működött, a hely vezetőjét felkutatva pezsgővel koccintottak.
A napot Hemingway egyik kedvenc helyén, a párizsi Ritzben zárták, ahol az író és a szabadcsapata letelepedett az intézmény bárjában, és a hotel személyzete által félretett húsból frissen készült ételeket, valamint különféle francia alkoholos italokat fogyasztottak. Az író ötven martinit rendelt a csapatnak a győzelem örömére.
Bár a Hemingway-legendárium szerves részét alkotja, valójában korántsem ő volt az első, aki a város területére lépett, és az is túlzás, hogy ő szabadította fel a Ritz Hotelt. Mindenesetre a felszabadítás napját követő hetet a Ritzben töltötte, és ünnepelte a visszatérését arra a helyre, ahol olyan sok időt töltött el fiatalon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.