2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az első világháborúban nem harcolhatott, a másodikban pótolta „hiányosságát” Ernest Hemingway

2021. július 9. 08:43 Múlt-kor

Az ellenálló csapat

Hemingway azonban nem jutott el a végcéljáig, mivel augusztus 19-én összefutott a francia ellenállás képviselőivel. A franciák a Francs-Tireurs et Partisans Français (FTPF) nevű szervezethez tartoztak, amelyet a Francia Kommunista Párt hozott létre.

Az ellenállók és az amerikai író között hamar barátság szövődött, Hemingway pedig úgy döntött, hogy velük tart. Sőt, a kis csoportnak de facto a vezetőjévé is vált és saját műveletekbe kezdett.

Hemingway a kis csapatát Rambouillet közelébe vezette, amely egy fontos pontja a Párizs felé vezető útnak. Ott sikerült elfoglalniuk egy elhagyatott német ellenőrzőpontot, majd Hemingway értesítette a legközelebbi amerikai egységet, hogy merre tartózkodik. A csapat egy korábbi hotelben szállásolta el magát, amely a Grand Veneur (Nagy Vadász) névre hallgatott, mivel az régebben a francia monarchia uralkodóinak vadászkastélyául szolgált.

Az értesített rangidős tiszt, a CIA elődjének tekinthető OSS megfigyelője, David K. E. Bruce a helyszínre sietett, mivel neki adták ki azt a feladatot, hogy tisztázza, hogy milyen erők állnak a németek rendelkezésére és mik a szándékaik Párizs megvédésével kapcsolatban.

A helyszínen Bruce azt tapasztalta, hogy Hemingway katonai szempontból egyáltalán nem szerepelt le. Őrjáratokat küldött ki, hogy felderítse a Párizs és Rambouillet közötti területet, kiderítette, hogy Párizst csak kis erőkkel védelmezik, és mindezt pontos jelentésekben írta meg.

A határozott fellépésű és erőteljes hangú író képesnek bizonyult a rend fenntartására, ugyanakkor Bruce azt sem hallgatta el egy későbbi visszaemlékezésében, hogy amikor az író felöntött a garatra, akkor sokszor indokolatlanul kelt ki magából.

Nem sikerült jó kapcsolatot kialakítania a Szabad Francia Erők csapatainak parancsnokával, Philippe Leclerc de Hauteclocque tábornokkal sem, akit végül a főparancsnokság Párizs elfoglalásával bízott meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Hemingway küldetésre készül a brit légierővel, 1944. június 26.A haditudósítóként a csapatokkal együtt mozgó író egy amerikai tiszttel konzultálJanet Flanner amerikai írónő és Ernest Hemingway egyaránt Párizsban lakott a két világháború között, és mindketten tudósítóként tértek vissza 1944-benRobert Capa, Ernest Hemingway és sofőrjük, Olin L. Thompkins Franciaországban 1944 nyaránFrancia ellenállók egy párizsi barikádon köszöntik a felszabadítókatHemingway dögcédulája, haditudósítói igazolványa, összecsukható kanala, iránytűje és néhány .30-06-os (7,62x63 mm) kaliberű puskalőszer

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár