Az első világháború előbb kezdődött és később ért véget
2014. december 24. 12:57 MTI
Sajátos megközelítésből, új szempontok alapján mutatja be az első világháborút Nagy Miklós Mihály Magyarország az első világháborúban - Térképek történelmi áttekintéssel című feldolgozása. A közelmúltban megjelent hadtörténelmi atlaszból többek között kiderül, hogy földrajzilag az első világháború valójában előbb kezdődött és később ért véget, mint azt az iskolában tanítják - mondta el a szerző az MTI-nek.
Korábban
Az atlasz az Osztrák-Magyar Monarchia és benne Magyarország első világháborús részvételére összpontosít. Az események sorából a Magyarországot érintőeket emeli ki. A mű újdonsága, hogy a szerző az 1914 és 1918 között történteket szorosan összekapcsolja a magyarországi Tanácsköztársasággal. Az összetartozó történelmi és térbeli folyamatok megértését a tematikus térképek mellett ábrák is segítik.
A szerző elmondta: földrajzi szempontból a magyar hadtörténelem teljesen más árnyalatú, mint ahogy az iskolában tanítják. Példaként említette a történelmi emlékezet szerint az "Amazonassá duzzadt" Csele patakba fulladt II. Lajos király történetét, ami Nagy Miklós Mihály szerint földrajzilag lehetetlen. Kiemelte továbbá, hogy bár jogilag és a köztörténeírás szempontjából az első világháború 1914-ben kezdődött és 1918-ban ért véget, geográfiai eszközökkel és módszerekkel viszont igazolható, hogy valójában az első világháború ennél hosszabb volt.
Nagy Miklós Mihály szerint a Balkán-konfliktusok fokozatosan eszkalálódtak világháborúvá, vagyis a háború már 1912-ben elkezdődött. Emellett földrajzi jelenségekkel, így az államterek változásával igazolható az is, hogy a háború 1923-ig, a Törökországgal kötött lausanne-i béke megkötéséig eltartott. A háború a köztes-európai térségben - amelybe Magyarország is beletartozik - permanens helyi háborúk sorozatában folytatódott. Ezek a konfliktusok csak fokozatosan, 1924-ben haltak el végleg.
Nagy Miklós Mihály a hadtudomány kandidátusa, katonai szakíró. Elsőként ő gyűjtötte össze a világjáró magyar katonákat, illetve publikálta az útleírásaikat. Kutatásai elsősorban a társadalom védelmi intézményrendszere geográfiájára és a magyar hadtörténelem földrajzi vonatkozásaira, tényezőire irányulnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap