Az első aranykor: Budapest a századfordulón és a millennium idején
2020. július 6. 16:49 Pesti Monika
Korábban
A Nagykörúti villamos
„A főváros ismét egy nevezetességgel gazdagodott: villamos vasútja van. Egy ideig csak próbaképen rövid darabon, az osztrák-magyar államvasút pályaházától a királyutczáig van kiépítve, de reméljük, nemsokára körül fogja futni a várost a nagy körút egész hosszában” – tudósított a Vasárnapi Újság 1887. december 4-én.
A villamos annak idején még nagyon szokatlan jelenség volt: „A villamos vasút még a tudomány emberére nézve is meglepő valami. Látszólag nem hajtja semmi. Ló nem húzza, gőzgép nincs elébe fogva, nem fűtik, nem etetik, csak magok az utasok kocsijai vannak egymás mellé kapcsolva, és mégis gyorsan, egyenletesen szalad az egész.”
A város belterületén a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a felsővezeték építéséhez nem járult hozzá, ezért más megoldást kerestek. Felmerült a bécsi villamos példája, ahol az áramot maguk a sínek vezették, ez azonban balesetveszélyes lett volna, a sínek korláttal való elkerítését pedig zavarónak találták. Ezért egy egészen új rendszert dolgoztak ki: „A villamos áramot egy vasrúd vezeti, mely a földbe van sülyesztve (…). A kocsiból egy pózna nyúlik le, s a sin között leér egészen ehhez a vasrudhoz, s onnan a villamosságot a kocsiba vezeti.”
Az Andrássy út és a kontinens első földalattija
A belvárost a Városligettel összekötő sugárút gondolata már a reformkorban felmerült. A Király utca biztosította a kapcsolatot a Városliget felé, de kisiparos-kiskereskedő világával nem felelt meg a kor elképzeléseinek. Jól érzékelhetjük ezt a Vasárnapi Újság cikkéből is: „Lesz tehát egy út mégis a városligetbe, melyen a szabad levegőt kereső városi ember nem fog a sajtos boltok és nyersbőr-raktárak illata által szagérzéke ellen intézett attentátumoknak kitétetni.”
A Sugárút építését későbbi névadója, Andrássy Gyula is támogatta, aki személyesen is láthatta a párizsi nagy városépítési műveleteket. A munka bontásokkal kezdődött, amit a már idézett cikk szerint csak üdvözölni lehetett, mivel „a legrondább házak tömkelege” állt itt. Az Andrássy utat az Oktogon és a Körönd osztja három szakaszra. A legbelső részén többemeletes épületek állnak, a középső szakaszon már szervizutak és fasorok is vannak, az út legkülső részén pedig a zárt sorú beépítés előkertes villáknak adja át a helyét.
Az Andrássy út kiépülése után felmerült a tömegközlekedés kérdése is. A felszíni megoldás ellen szólt, hogy úgy gondolták, „az Andrássy-utat előkelő jellegétől megfosztani nem szabad és azt sétakocsikázásnak és a sport egyéb nemeinek kell fönntartani”. Ezért földalatti vasút építését határozták el a kontinensen elsőként. Egy teljesen új konstrukciót alakítottak ki: míg a londoni földalatti 25-30 méter mélyen haladt, a budapesti közvetlenül az utcaszint alá került, hogy a fárasztó lépcsőmászást a minimálisra csökkentsék.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap