Az árvák vonata – negyedmillió gyermek robogott vonattal az ismeretlen felé
2018. április 9. 09:37 Jeki Gabriella
Korábban
Megtanulták a helyes viselkedés szabályait is
Bár az árva gyerekek iránti kereslet a munkaerő igénnyel párhuzamosan emelkedett, a Segélyegylet lépéseket tett annak érdekében, hogy a lelenceket gondosan ápolják. Az örökbefogadó családokat helyi vállalkozók, orvosok és újságírók bizottsága felügyelte. A kidolgozott szabályrendszer kötelezővé tette többek között a tizenkettő évesnél fiatalabb gyerekek iskoláztatását, megfelelő ruháztatását és képzését. A társaság képviselői évente egyszer meglátogatták a családokat, hogy ellenőrizzék a körülményeket, és a gyerekek évente kétszer számoltak be levélben sorsuk alakulásáról.
Függetlenül attól, hogy a gyerekek lovakat gondoztak egy texasi farmon vagy épp kukoricát termeltek Iowában, az érzelmi nehézségeket nem tudták elkerülni. A nevelőapák szigorával, a mostohatestvérek kegyetlenségével és a nyelvi akadályokkal gyakran nem tudtak mit kezdeni. Más történetek elszakított testvérekről mesélnek, de szerencsére akadnak boldog végkifejletek is.
Irma Craig Schneiders, akit 1901-ben vitt a vonat Missuriba egy olyan családról számol be, amely „úgy szerette és nevelte őt, mint később ő maga a saját gyermekeit”. „Megtanultam itt nem csak a helyes viselkedés szabályait, hanem felfedeztem az élet szentségét, a Teremtő és a világ csodáit” – mondta.
Példája szerencsére nem egyedi: Linda McCaffery, a Kansas Barton megyei Közösségi Főiskola professzora kutatásában több olyan csodálatos történettel találkozott, amelyben az árvák végül szerető családra találhattak, ahol szerették, imádták és tanították őket. „Fontos megjegyezni azt is, hogy az új családoknál kapott körülmények sokkal jobbak voltak, mintha a gyerekek New York utcáin maradtak volna” – jegyzi meg a professzor. – „Sokan közülük egészen biztosan nem élték volna túl a megpróbáltatásokat, vagy ha mégis, sorsuk akkor is igen bizonytalan irányt mutatott volna.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.