Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
2021. május 5. 11:14 Múlt-kor
Korábban
Elrugaszkodott elméletek és a valóság
Egy másik, valóságtól igazán elrugaszkodott elmélet szerint nem Napóleon halt meg a szigeten, hanem valaki egészen más. Az egyik legmegdöbbentőbb teória szerint a „száműzött” soha nem is járt Szent Ilona szigetén.
A vélekedés szerint Napóleont „helyettesítették” a száműzetésében, ő maga valójában Veronában élt visszavonultan, szemüvegeket árulva, egészen addig, amíg fiát meg nem akarta látogatni: a reménytelen kísérlet során a palota őrei lelőtték. Természetesen a történet hitelességét dokumentumokkal nem lehet alátámasztani.
Jean-Baptiste Cipriani, a Longwood-ház komornyikja kiemelt szerepet kapott a rejtélyben. 1818-as haláláig a birtokon dolgozott. majd hepatitisben elhunyt. Az elmélet szerint Napóleont kiásták sírjából és amikor 1840-ben a franciák igényt tartottak a maradványokra – hogy Párizsba szállítsák –, az üres sírba Cipriani testét helyezték el.
A gyanakvás indítéka elsősorban az, hogy a britek csak éjfélkor, lámpafénynél engedték megmutatni Napóleon maradványait. Miért csak két percig maradt nyitva a sír, mielőtt a hajóra szállították volna? A fanatikusok szerint még az sem kizárt, hogy a brit királyi család Westminsterben őrzi a holttestet.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A The Times 1821-ben így tudósított: „A Napóleon halála okozta szenzáció jó hatással lesz országunkra, különösen anyagi szempontból, hiszen az őrizetben tartása Szent Ilonán nem kevesebb, mint éves szinten 400.000 fontot emészt fel” – a tudósítás ugyan részletesen foglalkozik a császár életével és halálával, de az idézett rész inkább arra utal, hogy a britek vállára felesleges teherként nehezedett a háziőrizet fenntartása.
Teóriák és összeesküvés-elméletek szárnyra kaptak – és fognak is – a császár halálát illetően, de a tudomány mai álláspontja szerint biztosan a gyomorrák okozta az uralkodó halálát. Az eredményeket megerősíti a családi genetika – édesapja és egyik lánytestvérének halálát szintén gyomorrák okozta – másrészt a korabeli étrend, különösen a gyümölcsök és zöldségek hiánya szintén növelték a megbetegedés kockázatát.
Végakarata legalább részben teljesült Napóleonnak, hiszen 1840-ben Lajos Fülöp király és Adolphe Thiers indítványára földi maradványait hazaszállították és az Invalidusok Palotájában helyezték végső nyugalomra.
Ugyan a hivatalosan elfogadott álláspont mellett valóban érdekesek a halála körül keringő „legendák”, a karizmatikus vezető élete – joggal – jóval nagyobb figyelemre érdemes, mint halálának bizonytalan körülményei.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![IV. Politikai berendezkedések a modern korban / 16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei (angol alkotmányos monarchia, az Egyesült Államok létrejötte és alkotmánya)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/777.jpg)
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)