Ártatlanok tízezreit mészárolhatták le a keresztesek Jeruzsálem bevételekor
2023. július 15. 10:35 Múlt-kor
„Ebben a templomban majdnem 10 ezer embert öltek meg. Ha ott lettél volna, láthattad volna, ahogy bokáig gázolunk a leöltek vérében. (…) Senkit nem hagytunk életben, sem a gyerekeket, sem a nőket.” A francia történetíró Fulcher de Chartres így emlékezett a Jeruzsálem elestét követő horrorisztikus vérfürdőre, amelyet a városba betörő keresztesek 1099. július 15-én rendeztek.
![metszet](/ih0Ax/article/main/.630x1260/63483.jpg?lavid=442550)
A keresztesek megtalálják a Szent Keresztet a város bevétele után Gustave Doré 19. századi metszetén
Korábban
Három évvel korábban több mint 40 ezer keresztes indult el Európából a Szentföld irányába. A fegyveresek eltökéltek és motiváltak voltak, hiszen II. Orbán pápa bűneik alól való azonnali feloldozást ígért bárkinek, aki elesik a muszlimok elleni harcban.
A szentatya felhívása egyben egyfajta „biztonsági szelepként” is működött, hiszen az Európa stabilitását veszélyeztető földnélküli lovagok tömegeit – akik földbirtokra, vagyonra és egzisztenciára vágytak – Jeruzsálem felé lehetett irányítani, így mód nyílt arra, hogy az Európában felgyülemlett társadalmi feszültségeket egy grandiózus vallásháborúban levezessék.
A fanatikus küldetéstudat és a vagyonszerzés lehetősége által mozgatott keresztesek harcok közepette tették meg az utat, és átvágták magukat a Kis-Ázsiát uraló szeldzsuk törökök területén. Mikor végre megpillanthatták Jeruzsálem falait, sokan nem tudtak uralkodni a rájuk törő érzelmeken, és sírva fakadtak.
A város ostroma június 7-én kezdődött, nagyjából 13 ezer keresztes próbálta magát átgyűrni a falakon és a falakat védő néhány ezer fős helyőrségen. Nem volt könnyű dolguk, hiszen szűkében voltak az élelemnek és az ívóvíznek, köszönhetően annak, hogy az erőlelátó védők rengeteg kutat megmérgeztek a környéken.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A kimerültségtől a derék lovagok hallucinálni kezdtek: egyesek azt híresztelték, hogy látni vélték a keresztesek egyik, nemrégiben elhunyt karizmatikus vezérét, Adhemar püspököt, aki körmenetre hívta őket. A keresztesek követték az égi felhívást és meztelen lábbal, szent dalokat énekelve, egyfajta ünnepélyes körmenetben a falak mentén megkerülték Jeruzsálemet.
A keresztesek elfoglalják Jeruzsálemet (Émile Signol festménye)
A széplelkű éneklést később sokkal gyakorlatiasabb lépések követték: a kereszt harcosai szétszerelték a genovaiak gályáit és a rendelkezésre álló faanyagból ostromlétrákat és két ostromtornyot is építettek. A végső roham július 14-én éjjel kezdődött.
Az ostromlóknak sikerült az éjszaka leple alatt a falak közelébe húzni az ostromtornyokat. Bár virradatkor a védők felocsúdtak és felgyújtották az egyik tornyot, a másikkal a kereszteseknek sikerült elérni a falakat.
A városba bejutó vérgőzös keresztesek nem elégedtek meg a helyőrség tagjainak legyilkolásával, hanem az egész várost egy gigantikus mészárszékké alakították. Két napig tartott az ezrek életét követelő pokoli őrjöngésük. Annyi volt a halott, hogy Jeruzsálemet hónapokra elárasztotta a hullák bűze.
Egyes kutatók úgy vélik, hogy az ostromot követő vérfürdő, amelyben arab források szerint több tízezren vesztették életüket, egy hidegvérrel végrehajtott, tudatos etnikai tisztogatás volt, amellyel a keresztesek a várost korábban uraló Fátimida kalifátus hátországát akarták meggyengíteni.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)