Az 1956-os forradalom hírére Magyarországra ugrasztott másfél száz fotóriporter egyike, a svéd Anders Engman október 29-én érkezett a harcok dúlta Budapestre. A 23 éves pályakezdő tudósító négy napot töltött a magyar fővárosban. Több száz fekete-fehér felvételéből azonban lapja, az SE (magyarul: Lásd) már keveset használt fel. Amikorra ugyanis a fotós élete második külföldi kiküldetéséből visszatért Stockholmba, addigra képeslapjának hasábjai már dugig teltek az akkor még nevesebb pályatársai helyszíni felvételeivel.

A forrásértékű Engman-kollekció tüzetesebb szemrevételezése utóbb azért maradt el, mert menetrendszerűen „megérkezett” az újabb, még inkább világégéssel fenyegető esemény, a szuezi válság, ahová a svéd fotóst már időben delegálták, s lapjában és a svéd tömegtájékoztatásban az egyiptomi csatorna mellett készített sorozatával megalapozta hírnevét: Svédország egyik legtöbbet foglalkoztatott száguldó riportere lett.

Az 1956-os budapesti negatívjai évtizedekig rejtőztek a fiókjában. Amikor a magyar forradalomra Magyarországon is lehetett forradalomként gondolni, lehetett róla beszélni, a nyugdíjaskorba lépő, s negatívjait rendezgető Engman néhány képének nagyítását a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Az egyik felvétel meglehetősen elütött a „szokványosoktól” (ledöntött Sztálin-szobor, harckocsi az Üllői úton, koporsó a Kilián laktanyánál).

Ezt a hibát ma már nem követném el

Anakronisztikus életkép: valahol – a tág perspektívából gyaníthatóan – a Nagykörúton, a harci törmelék között egyenes derékkal ül egy férfi a horgászszékén, és elmélyülten rajzol. Mögötte egy kissé megdőlt, valószínűleg kilőtt tank sziluettje látszik, távolabb, homályos foltként az utca közepén valamilyen jármű áll, s mintha néhány járókelő körvonalai is kivehetők lennének. A középkorú, csillogó szemüveges embernek viszont még a szájszeglete is tűélesen látható. Az utcán rajzoló férfi öltözéke igen furcsa. Fején elegáns fekete (talán nyúlszőr) kalap, ami igencsak elüt a gyárakban rendszeresített munkaruhájától, melyet visel. A szűk zubbonya alatti vastag pulóver hűvös időt jelez, akkor viszont miért van könnyű nyári szandálban?

A bő évtizede múzeumban őrzött pillanatkép különlegességét az adja, hogy az immár száz- és ezerszámra felbukkanó ötvenhatos fényképek között mutatóba sem igen akad olyan, amelyik alkotás közben örökített volna meg egy utcán rajzoló művészt. Pedig ma már közismert, hogy 1956 őszén  közülük számosan járták rajztömbjeikkel a várost, ám „érthető módon, igyekeztek testi épségükre vigyázni: kapualjakba húzódva, az eseményektől megfelelő távolságra „próbáltak vázlatozni” – olvasható az ötvenhatos ikonográfia szakértőjének, Sümegi Györgynek a témával foglalkozó egyik tanulmányában. Ezért a művészettörténészt a fénykép felbukkanása óta foglalkoztatta a kuriózumkép, s az, ki lehet vajon a rejtélyes rajzoló? Nyomozása során interjúzott a svéd fotóssal is, ám portréalanyáról Engman sem tudott felvilágosítást adni. Utólag viszont igen sajnálta, hogy az akkori csúcstechnikát képviselő 25 centiméteres objektívvel felszerelt Hasselblad gépével nem készített legalább még egy képet, ami azt is megörökítette volna, mibe is feledkezett bele az általa „svájci magazinillusztrátornak” vélt férfiú. „Ezt a hibát ma már nem követném el” – tette hozzá a fotós önkritikusan.

Az idők folyamán Sümegi „gyanújába” leginkább a rommá lőtt Józsefváros ötvenhatos akvarellistája, Amberg József keveredett, a múlt év nyarán viszont bizonyossá vált, hogy az Engman-fotón egy, a nagyközönség számára a legutóbbi évekig teljességgel ismeretlen életművű festőművész, András Tibor látható. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. ősz számában olvasható.