Amikor Buffalo Bill cirkuszának indiánjai összeverekedtek a magyarokkal a pesti kocsmákban
2020. október 18. 08:25 Perczel Olivér
Korábban
Kíváncsi uralkodók
Szereplői valódi indiánok, valódi cowboyok és igazi állatok voltak. A show látványos elemeket vonultatott fel: a kétórás rodeó fő eleme a vad csikó betörése volt, de a nézők végigizgulhattak postakocsi-támadást, lovassági rohamot, harci színekkel kifestett indiánok rikoltozását.
Az ujjongó közönség egyfajta etnográfiai bemutatóként értékelte a show-t, amelynek az 1885-ös évadban leghíresebb vendégszereplője Ülő Bika törzsfőnök volt. Vele Cody olyan jó barátságba került, hogy az évad végén egy szürke lovat és egy fehér kalapot adott neki ajándékba, amelyet az indián nagy becsben tartva az élete végéig őrzött.
A show másik sztárja Kis Annie Oakley volt, aki oly biztosan célzott, hogy férje szájából kilőtte még a cigarettát is. 1887-ben Viktória királynő uralkodásának ötvenedik évfordulójára a mutatványosok Londonba utaztak, ahol az uralkodónő mellett a produkciót megszemlélte a görög, a dán, a szász és a belga király is.
Az európai turné során a pápa előtt is felléptek, aki a produkció végén megáldotta a látványosságot. Az 1893-as chicagói világkiállításra Bill különleges programmal készült, az új szereplők: beduinok, cári kozákok, német ulánusok és angol dzsidások voltak, a show címe pedig tovább bővült: Buffalo Bill's Wild West and Congress of Rough Riders of the World (Buffalo Bill vadnyugata és a világ vad lovasainak találkozója).
Tündöklésének legfényesebb időszaka ezzel a műsorral kezdődött, ezután ezzel a produkcióval járták be Amerikát, 1902 és 1906 között újabb európai turnét is tettek. Ekkor látogattak el Magyarországra is.
„A film megjelenése előtt Buffalo Bill vadnyugati cirkusza teremtette meg az amerikai nyugat leglátványosabb és egyben leghitelesebbnek ható audiovizuális illúzióját” – értékelte a produkció históriáját visszatekintő tanulmányában Berkes Ildikó. Megállapítását az is alátámasztja, hogy 1894-ben Edison asszisztense fél perces rövidfilmjének témájául Cody cirkuszát választotta. Így tehát a westernfilmek történetének kezdete is Billhez kötődik. Később is számos dokumentumfilm készült róla.
A sors iróniája, hogy a Buffalo-show hanyatlását is a film okozta, hiszen a mozgóképek elterjedése miatt ment csődbe 1913-ban. A főhős életét szerény körülmények között fejezte be 1917-ben, hírneve azonban fennmaradt, az általa alapított Cody nevű város révén is, ahol napjainkban egy igen népszerű múzeumban tekinthetők meg relikviái.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap