2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amikor Buffalo Bill cirkuszának indiánjai összeverekedtek a magyarokkal a pesti kocsmákban

2020. október 18. 08:25 Perczel Olivér

Kocsmai bunyó az indiánokkal

A társulat három különvonata Bécsből érkezett Budapestre. A zuhogó eső ellenére megjelent sokezres tömeg nagy csodálatát vívta ki a sár miatt lefektetett pallókon zökkenőmentesen végbement kipakolás. A sokadalom elkísérte a csapatot a lóversenytérre, ahol rövid idő alatt felállították a sátortáborukat, majd lepihentek az alkalmazottak.

Budapesten telt házzal működött a cirkusz: „Buffalo Bill előadásai a Tattersallban rendkívüli látogatottságnak örvendtek a drága belépti díj ellenére is” – számoltak be a fővárosi lapok. Az arisztokrácia több tagja is kilátogatott a látványosság helyszínére, például gróf Pejacsevich Tivadar horvát bán a családjával együtt jelent meg, a cirkusz legnevesebb vendége pedig József főherceg volt.

A szervezők a szórakozni vágyó fővárosiak kényelmét azzal is igyekeztek kielégíteni, hogy az előadásokhoz igazodva külön omnibuszjáratokat indítottak. A város a rendőrségen kívül a mentőket is a helyszínre irányította. A 18 előadásból három esetben történt kisebb baleset (zúzódás, horzsolás, lábtörés), a többi show gond nélkül lezajlott.

A fővárosban vendégszereplő indiánok a magyar lakosság szórakoztatása után maguk is kikapcsolódtak néhány helyi kocsmában. Az itt töltött kilenc napból azonban két éjszaka verekedésbe bonyolódtak, erről színes cikkekben számoltak be a lapok.

A rézbőrűek dulakodásai felkavarták Budapest lakóinak indulatait, ennek ellenére a fővárosi szereplések igen jövedelmezőnek bizonyultak. Az utolsó esti előadás után a sátrat és az egész tábort szétszedték, és felpakolták a vonataikra, majd megkezdték vidéki körútjukat.

A szokásos beharangozásoknak mindenhol meglett az eredménye, a pályaudvarokon a korai órák ellenére hatalmas tömegek várták a vonatok érkezését. A megérkezés után következett a vonulás, amely szintén a show részét képezte: a társaság különleges tarka ruháiban átvonult a városok főutcáin a sátorvárosuk felállítására kapott városszéli vásárterekig.

Délutánonként a legkülönfélébb szállítóeszközökön (fogat, bérkocsi, automobil, szekér, kerékpár, omnibusz és gyalog) indult meg mindenütt a nép a vásárterek felé, majd izgatottan foglalták el helyeiket. A lapok rendre megemlítették a zsebtolvajlásokat is (Szegeden például tizenegy zsebmetszőt kaptak el), kitértek a balesetekre (Temesváron lábát törte egy lovászfiú), de hírt adtak más érdekességekről is. Békéscsabán két előadás között a társulat a temetőbe vonult megkoszorúzni az öt évvel korábban itt elhunyt Barnum cirkusz egyik alkalmazottját.

Kijelenthető, hogy a vidéki szállodások, kocsmárosok, kereskedők üzletmenetét mindenütt fellendítette az odaérkező show, mivel a lakosság fogyasztása mellett a vállalat napi étkezési költsége közel 2000 koronára rúgott, és ez az összeg mindig az adott város kereskedőit gazdagította. Az újságok szerint Buffalo Bill városonként 25 000–100 000 korona hasznot zsebelt be, ami biztosan túlzás, de ebből arra következtethetünk, hogy a vállalkozás sikeresen dolgozott Magyarországon. A Vadnyugat egy hónapra költözött be Magyarországra, ahová eljutottak, mindenhol két előadást tartottak, amelyeket városonként átlag 9–12 ezren nézték meg. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A show egyik sztárja Kis Annie Oakley volt, aki oly biztosan célzott, hogy férje szájából kilőtte még a cigarettát is.Bill vadnyugati showjának leghíresebb vendégszereplője Ülő Bika törzsfőnök volt, aki a Cody-tól ajándékba kapott szürke lovat és fehér kalapot az élete végéig őrzött.Ritka látvány a századelőn: Nagybecskerek utcáit cowboyok, beduinok, kozákok, arabok és mexikóiak lepték elA kassai vasútállomás épületén hatalmas plakát hirdeti a show jegyáraitA Kolozsvár melletti mezőn 1906. július 18-19-én indiánok rikoltozása és dübörgő lópaták hallatszottak.A Kolozsvár melletti mezőn 1906. július 18-19-én indiánok rikoltozása és dübörgő lópaták hallatszottak

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár