Álruhában és díszes pompában zajlottak a fejedelmi utazások a 18. században

2023. április 1. 17:05 Aetas, Múlt-kor

A 18. század kétségkívül az utazások virágkorát jelentette a kora újkorban. A nagy háborúskodásokat követően tömegek indultak útnak a különféle társadalmi rétegekből. Az utazók sokszínűségéről tanúskodnak a nyomtatásban megjelent apodémikák, vagyis az utazás módszerét és technikáját tárgyaló, valamint az útnak indulók számára praktikus tanácsokat közlő művek. Egy 1795-ben kiadott kézikönyv például a következő potenciális utazóközönséget sorolta fel: nemes ifjak, kertművészek, énekesek, építészek, szobrászok, rézmetszők, festők, filológusok, filozófusok, történészek, gazdasági szakemberek, matematikusok, természettudósok, orvosok, jogtudósok, teológusok, katonák, jövendőbeli követek, valamint leendő uralkodók és államférfiak – látható, hogy ők a társadalom bizonyos, leginkább tanulni vágyó rétegeit képviselik.

Korábban

Kulcsár Krisztina Ha főurak útra keltek… 18. századi főúri utazástípusok Albert szász-tescheni herceg és Mária Krisztina főhercegnő közös utazásai alapján című tanulmánya az Aetas történelemtudományi folyóirat 34. évfolyamának 3. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes egészében.

Sokan öncélúan, saját ismereteiket kívánták bővíteni (nemes ifjak, egyetemjárók, művészek, tudósok), mások hivatalból vagy gyakorlati céllal utaztak (így kereskedők, mesteremberek, katonák, hivatalnokok), és a 18. században többeket a kíváncsiság hajtott. Ám mellettük még mindig jelentős szerepet játszottak az uralkodók, fejedelmek, hercegek.

Ők már az ókortól kezdve fényűző utazásokat tettek udvaruk fényének emelésére és hatalmuk bizonyítására: birodalmukon belül az egyik városból a másikba utaztak, látványos bevonulásokkal, természetesen a ceremoniális előírásokat betartva, népes udvari kísérettel. Esetükben így leginkább politikai célú utazásokról beszélhetünk. Nagy pompa és magas költség jellemezte az udvari utazás típusát. Ekkor az uralkodó és vele együtt az udvartartása „hivatalos”, legtöbbször politikai céllal tartózkodott a székhelyétől távol, nagyszámú kísérettel. Ilyen utazások voltak például a király- és császárkoronázásra, az országgyűlésekre vagy a családtagok házasságkötéseire vezető utak.

A rövidebb kirándulások alkalmával vidéki kastélyaikba látogattak, vagy birodalmuk nemeseit tüntették ki személyes látogatásukkal. Kedveltek voltak a népes vendégsereg részvételével megrendezett vadászatok is. A ceremoniális utak mellett már a 16. századból vannak adataink az uralkodók és a főurak köréből az ún. inkognitóutazásra (Reise al incognito). Ilyenkor az utazó álnéven utazott, kötött ceremónia nélkül. Az utazások e fajtája az uralkodók esetében az udvartartás távolléte miatt igen alacsony költséggel járt. A 18. század második felében az etikett előírásaival és ceremoniális szabályokkal terhelt udvari utazások fokozatosan háttérbe szorultak, és az újfajta uralkodói, főúri utazásokat a szokványos rendi és reprezentációs jelleg helyett inkább reformpolitikai és később diplomáciai vonások jellemezték.

Az uralkodók mellett a gazdag főnemesek és főurak is szívesen tettek nem politikai célú utazásokat, akár rokonlátogatás, akár ismeretszerzés céljából. A leendő uralkodókat európai tanulmányútra (Kavalierstour, Grand tour) küldték, de kedvelt volt ez az utazástípus a főnemesek fiai között még a 18. század végén is, ahogy ezt a legújabb kutatások bizonyítják. Jelen tanulmány három főúri utazáson keresztül ezektől eltérő főúri utazástípusokat vizsgál, de nem az a célja, hogy egyenként leírja, a választott utazások szereplői mikor hol jártak, mit láttak, kivel találkoztak, hanem utazásaik jellegzetességeit veszi számba.

Azt, milyen egyedi tulajdonságok jellemzik a kiválasztott utazásokat, és ezek mennyiben egyeznek vagy térnek el a 18. században megfigyelhető főúri utazástípusoktól. A közös ismertetőjegyeken túl egy jellemzőben azonban atipikusnak számítanak, és ez az alapvető eltérés feltétlenül kiemelendő: mindhárom itt tárgyalandó utazásban közös, hogy nem egyetlen uralkodó vagy magas rangú személy látogatása áll a középpontban. A 18. század derekára egyáltalán nem jellemző módon Albert herceg és Mária Krisztina főhercegnő együtt, egy párként utazott, megelőzve ezzel az orosz nagyhercegpár 1781. évi európai utazását. Esetükben egy férfi és egy nő közös utazásáról van szó, ahol a női szereplő nem alárendelt vagy csak kísérő szerepet játszott, hanem egyenrangúként, sőt gyakorta rangosabbként, így mozgatórugóként szerepelt.

Az utazók

Albert szász(-tescheni) herceg (1738–1822) 1766. április 8-án kötött házasságot a nála rangban magasabban álló Mária Krisztina Habsburg-Lotharingiai főhercegnővel (1741–1798). A herceg II. Frigyes Ágost szász választófejedelem hatodik (életben maradt negyedik) fiúgyermekeként sem birtokkal, sem valódi címmel nem rendelkezett, és reménye sem volt az öröklésre. A szerelmi házasság előtt ezért Mária Terézia jóvoltából különféle címeket és tisztségeket ruháztak rá, hogy méltó lehessen a főhercegnő kezére. Miután elhunyt Batthyány Lajos nádor, 1765. december 24-én Mária Terézia „ideiglenesen” (provisorio modo), tehát egy következő nádorválasztó országgyűlésig kinevezte a Magyar Királyság helytartójává.

Személye által egy udvarhű, a királynőhöz mindenkoron lojális rokon főúr került a királyságba helytartóként, akinek az volt a feladata, hogy ügyeljen az uralkodó döntéseinek végrehajtására, és közvetítsen a rendek és az uralkodó között. A herceg (a nádorhoz hasonlóan) elnökölt a Magyar Királyi Helytartótanács (az 1724-ben felállított legfőbb magyarországi kormányszék) tanácskozásain és az évente kétszer megtartott bíráskodási ülésszakon a fellebbviteli bírósági fórum, a Hétszemélyes Tábla ülésein is. A pár rezidenciája a királyságon belül a pozsonyi vár lett, amelyet átalakítottak és fényűzően berendeztek számukra.

Az ifjú házasok megélhetését a nekik adományozott Teschen hercegség biztosította, valamint a magyaróvári uradalom a Magyar Királyságban. Mária Krisztina, Albert és valamennyi örökösük jogot formálhattak a hercegi címre és címerre – Albertet ettől fogva nevezik szász-tescheni hercegnek. Kivételes módon hitvese, Mária Krisztina megtarthatta főhercegnői rangját, nem kellett megválnia attól esküvője után, így ő mindig rangosabbnak számított, mint herceg férje.