Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
2018. október 16. 16:46 Múlt-kor
Korábban
Rablás és gyilkosság
A 14. és 15. századi London lakói természetesen tudták, milyen városban élnek, és azzal is tisztában voltak, mely részein mely bűncselekmény a gyakoribb. Egy „London Lickpenny” című szatírában egy kenti férfi sétál a Cornhill kerületben, „ahol rengeteg lopott dolog található”, amikor megpillantja saját csuklyáját, amelyet korábban a westminsteri tömegben veszített el. Nincs azonban elég pénze arra, hogy visszavásárolja saját tulajdonát a tolvajtól, aki nyíltan árulja azt az utcán.
A város kereskedői és iparosai állandó célpontjai voltak a gyanúnak, haragnak és üldöztetésnek, különösen olyan esetekben, amikor haszonlesésük az emberek egészségét vagy biztonságát veszélyeztette. 1345 júliusában például négy mészárost minden húsuk beszolgáltatására köteleztek – több mint kilenc shilling értékben –, mert termékeikkel elálltak egy utcát, akadályozva a közlekedést.
A sarkantyúgyártók céhe saját tagjaival is gyanakvón viselkedett. A céh középkori feljegyzései arról is szólnak, egyes tagjai az éj leple alatt termékeikhez „hozzáadnak hamis vasat, és olyan vasat, mely elrepedt”, és úgy is csalnak, hogy „aranyozást tesznek a hamis rézre”. Ezek a sarkantyúgyártók aztán egész álló nap az utcán kóborolnak „anélkül, hogy gyakorolnák mesterségüket”, és csak azután állnak neki a kovácsolásnak, „hogy már részeggé és kétségbeesetté váltak.”
A bűnözés spektrumának a csaláshoz és a csavargáshoz képest a másik végletét az erőszak és a gyilkosság jelenti. Ezek sem voltak kimondottan ritka esetek Londonban – egyes történészi becslések szerint a 14. század első felében havonta két férfi vesztette életét részeg verekedésben – a túlélő tettest pedig a bitófa várta.
Egyes gyilkossági esetek igen hírhedtté váltak. Egy szörnyű esetben, melynek pontos éve nem tisztázott, két selyemkereskedő nő, Elizabeth Taillour és Alice Rolff rajtaütöttek Elizabeth Knollys nevű riválisukon. Miután elfogták, egy dézsa vízben megfojtották, majd amennyit tudtak, elégettek a holttestből, annak maradékát pedig egy latrinába dobták. Habár a bírósági dokumentum szerint a gyilkosság szeptember 12-én történt, a nyomozás csupán november elején kezdődött meg, ami arra utal, hogy az összeégett holttest akár hetekig is a pöcegödörben lehetett, mire megtalálták. Taillour beismerte bűnösségét, míg Rolff „hasára hivatkozott” – az angol törvények szerint terhes nőt nem volt szabad kivégezni. A„családanyák esküdtszéke” – amelynek tagjait általában az éppen jelen lévő nők közül toborozták – megvizsgálta, és megállapította, hogy Rolff nem terhes. Mindkét nőt felakasztották.
Az ilyen borzasztó tettek állandó veszélye mellett miként tartották fenn a rendet a hatóságok? A városnak sokféle eszköz állt rendelkezésére, többek között a város elöljárói, rendőrök, egyéb hivatalnokok és az éjszakai őrség önkéntesei.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap