2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
ITT támogathatsz bennünket

A világ múzeumainak 90 százaléka zárt be a járvány miatt az UNESCO adatai alapján

2020. május 21. 10:37 MTI

A múzeumok 90 százalékának átmenetileg be kellett zárnia a koronavírus-járvány miatt - állapította meg az UNESCO új tanulmánya, amely egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy minden nyolcadik múzeumnak számolnia kell vele, hogy talán nem nyit ki többet.

British Museum
A British Museum Londonban (kép forrása: pixabay.com)

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális szervezete és a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) által jegyzett tanulmányok szerint a világ múzeumainak 90 százaléka, 85 ezer intézmény zárt be a világjárvány miatt legalább átmenetileg.

Ernesto Ottone, az UNESCO kulturális főigazgató-helyettese keddi nyilatkozatában riasztónak nevezte ezeket az adatokat. Mint hozzátette, a probléma minden múzeumot érint, a kicsiket, nagyokat, régen működőket és újonnan létesülteket, függetlenül attól, hogy művészettel vagy tudománnyal foglalkoznak.

Számos múzeum került olyan helyzetbe, hogy mivel hónapok óta zárva tart, nincs bevétele, és nem is tudja, hogyan pótolhatná a kiesett összeget, talán nem is fog tudni többé kinyitni. Ám ha végül mégis kinyit, nem lesz kapacitása frissíteni az infrastruktúráját, hogy alkalmazkodni tudjon a távolságtartáshoz és más, járványmegelőzéssel kapcsolatos rendelkezésekhez - mutatott rá a problémára Ottone.

Sok olyan nagyszabású kiállítás lett a járvány áldozata, mint például Jan van Eyck flamand mester műveinek genti tárlata, amelyet szinte megnyitása után azonnal be kellett zárni, és mivel sok kép kölcsönben volt a múzeumnál, hiába lehet majd megnyitni az intézményt, az alkotásokat már vissza kellett küldeni.

Rómában hasonló dolog történt a Raffaello-kiállítással: három nappal a megnyitása után kellett bezárni, de szerencsére az összegyűjtött munkákat egyben tudták tartani, így a június 2-án újranyitó tárlat augusztus 30-ig megtekinthető.

Az összkép azonban elég sötét - fogalmazott az UNESCO és az ICOM közös közleményében arra hivatkozva, hogy a világ múzeumainak 13 százaléka talán nem is tud többé kinyitni. Mint írták, főleg a szegény országok intézményei vannak veszélyben, de a gazdagabb országok múzeumainak helyzete sem rózsás.

Az Európai Múzeumok Szervezeteinek Hálózata szerint a kontinens jelentős idegenforgalmi központjaiban, köztük Párizsban, Amszterdamban vagy Bécsben lévő nagy intézmények bevételeik akár 80 százalékát vesztették el, ami heti több százezer eurós veszteséget jelent.

Az amszterdami Stedelijket és Rijksmuseumot vagy a bécsi Kunsthistorischest egy hónap alatt akár 2,5 millió eurós (874 millió forint) veszteség is érhette.

Ottone szerint Latin-Amerikában a múzeumok 99,4 százaléka van zárva jelenleg. Először fordul elő a történelemben, hogy egy kontinensen szinte minden múzeum bezárt, és mint a főigazgató-helyettes jósolta, nagyon nehéz lesz kilábalni a válságból.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

július 11.Mai évfordulók

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár