A vérszomjas grófnő legendája – Báthory Erzsébet karaktergyilkossága

Báthory Erzsébet ma az egyik legismertebb magyar történelmi személy, természetesen Puskás Ferenc után. A róla szóló irodalom szinte kimeríthetetlen, angolul még nem létező naplóját és levelezését is kiadták. Történészek vitatkoznak arról, hogy valóban megtette-e mindazt, amivel vádolták, vagy inkább ő tekinthető áldozatnak.

Miért éppen Csejte?

„Hallotta ez tanú másoktól, hogy az széles fodorgató vasat meghevetette, és az két karját azzal sütögette, hogy ugyan füsti ment. Sőt, azt is mondották, hogy amaz kerekded, apróbb fodorgató vasat meghevetette, és azt (tisztességgel szólván) az szemérmes testekben nagy melegen tolyatta” – vallotta a Sopron vármegyei Keresztúron lakó Dezső Benedek 1611 januárjában.

Ez a rövid részlet is jól példázza azokat a kegyetlenkedéseket, amelyekkel Báthory Erzsébetet megvádolták, illetve amelyek alapján minden idők legkegyetlenebb, szexuális motivációkat sem nélkülöző gyilkosává tették. Mindaz, amit tett, vagy éppen amivel megvádolták, furcsa módon, több mint egy évszázadig lappangott. Csak 1729-ben Thuróczi László jezsuita szerzetes munkájában (Ungaria suis cum regibus compendio data) került az írástudó közönség elé.

Azonban ettől kezdve megállíthatatlanul terjedt az őrült, kegyetlen asszony története. Kezdetben csak az olvasni tudó közönség körében volt népszerű Báthory Erzsébet horrorisztikus elemekkel gazdagított története, majd a XX. századra már körbejárta a földgolyót, és a különféle szubkultúrák is magukévá tették ezt a XVII. századi történetet Európától egészen Dél-Amerikáig. A magyar grófnő világsztár lett, pontosabban legendává vált.

A történet Thurzó György nádor 1610. március 5-én kiadott parancslevelével kezdődött: „… több leányt és szüzet és más nőket, akik a lakosztályában tartózkodtak, kegyetlenül és a halál különböző nemeivel megölt és megöletett.” Mai fogalmaink szerint ebben a parancslevélben két dolog keveredik: egyszerre fogalmazódik meg a vád és a vádat bizonyítandó. A nádor elrendeli a tanúk felkutatását, illetve a tanúvallomások összegyűjtését, azonban máig feltáratlan kérdés, hogy mi alapján fogalmazta meg a vádat? Milyen információ – ma feljelentésnek neveznénk – alapján jelentette ki, hogy Báthory Erzsébet csejtei lakosztályában több leányt és nőt megölt vagy megöletett? Azt ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a kor nem tett különbséget a bűncselekmény gyanúja és a bizonyított bűnösség között.

A megfogalmazott, többszörös gyilkossági vád alapján indult meg a nyomozás, amelyről Báthory Erzsébet, ismereteink szerint, semmiféle tájékoztatást nem kapott. Az ellene folyó vizsgálatról, tanúvallatásokról idővel persze minden bizonnyal értesült, de ez mit sem változtatott megszokott életvitelén. Ugyanúgy intézte a birtokai igazgatását, a sárvári rezidencia aktuális felújítását, és még az őszi pöstyéni fürdőről sem mondott le.
A nyomozás térben és időben is kiterjedt volt.

A közel egy éven át folytatott kihallgatások során 327 tanút hallgattak meg a Nádasdy–Báthory-birtokok falvaiban Sárvártól Csejtén át Vágújhelyig. A ráfordított idő és energia az utókor számára is azt sugallta, hogy a hatóság, a kor igazságszolgáltatása valóban komoly bűntett után nyomozott és mindenáron az igazság kiderítésére törekedett. A kérdés természetesen jogos: mi indokolta ezt a jelentős apparátust megmozgató eljárást? A gyilkosság(ok) precedensnélkülisége? Esetleg a feltételezett elkövető személye?

Ez a korszak is számtalan gyilkosságot ismer. Voltak politikai indíttatásúak, mint a Fráter György elleni merénylet, vagy egyszerű „hétköznapi gyilkosságok”, mint a Perényi Gábor által elrendelt kivégzés, amelynek segítségével bátyjától vagy annak hasonmásától akart megszabadulni – ezt már soha nem fogjuk megtudni. Az egri hős, Mechkey István esete is tanulságos.

Az ostrom után hazafelé tartva őt és kíséretét a sajóvárkonyi jobbágyok koncolták fel. Az igazságszolgáltatás sem tétlenkedett, nem húzta az időt a bűnösök előkerítésével, vármegyei katonák az egész falut lemészárolták. A jobbágyok, szolgálók élete adott esetben igencsak olcsó volt. Miért indul nyomozás az egyik eseteben, és miért nem a másikban? Mennyit ért a sajóvárkonyi jobbágyok élete, és mennyit Báthory Erzsébet szolgálólányaié?

Nem lát, nem hall, beszél

Már Szádeczky-Kardoss Irma jogtörténész megállapította, hogy az ügyből feltűnően hiányoznak az áldozatok rokonai. Egyetlen hozzátartozó sem tett feljelentést gyilkosság miatt. A nádor a vádat megfogalmazva hivatalból indított nyomozást, és a tanúvallomásokat sokáig bizonyító erejűnek tartotta a kutatás, de azok tartalmát kizárólag a bűncselekmény részleteinek, már-már perverz megismerése szempontjából vizsgálták. Arra senki sem ügyelt, hogy a 327 tanú közül csak 107 tett értékelhető vallomást! 220 tanú pedig csupán egyetlen rövid mondatban nyilatkozott arról, hogy nem tud semmit.

Továbbá a maradék 107 tanú közül, akik már hosszabb vagy pár mondatos vallomást tettek, 43-an szintén nem hallottak semmit, nem tudtak olyan esetről, amelyről a kérdező vagy nyomozó biztosok faggatták őket. Végső soron „csak” 64 tanú tett terhelő vallomást, igaz, ez sem kevés. Azonban utóbbiak sem támasztották alá a vádat sziklaszilárdsággal. Öten csak annyit közöltek, hogy hallottak a kínzásokról, és kizárólag tíz tanú jelentette ki, hogy több száz gyilkosságról tud, viszont közülük is csak kettő, Dezső Benedek és Szilvásy Jakab állította, hogy saját szemével látott is valamit.

A Báthory Erzsébet elleni vád tehát tíz emberre, és az általuk elindított pletykákra alapult:

Név	Lakhely	Áldozatok száma
Bicsérdy Benedek porkoláb	Sárvár	175 (tudja)
Török Ferenc	?	200 (hallotta)
vitéz Poky Boldizsár porkoláb	Sárvár	300 (hallotta)
Blahó Mihály	Kosztolány	300 (hallotta másoktól)
Kadludecz János	Kosztolány	560 (hallotta)
Racicénusz István lelkész	Vágújhely	200 (hallotta, sokan mesélték)
Zsuzsanna	?	650 (ez a legnagyobb szám)
Zoltay Jánosné Szelestey Anna	Mihályfalva	„egynéhány száz”
Dezső Benedek	Keresztúr	„sok kínzást látott”
Szilvásy Jakab	Léka, Keresztúr	„tenger sok gonoszságot látott”

 

A Báthory Erzsébet „bűntársainak” nevezett szolgálókat kínvallatásnak vetették alá. Az ő vallomásuk a mai napig is a perverz szexualitás és a horrorisztikus feldolgozások alapja. Jó Ilonát, a Nádasdy gyerekek dajkáját, Szentes Dorottyát, akit eredetileg Nádasdy Kata szolgálatára vettek fel, és Újváry (Ficzkó) Jánost a kínvallatás során tett vallomásuk alapján elítélték, és 1611. január 2-án kivégezték. „Először is Ilonát és Dorottyát mint annyi és olyan bűntettek első segédeit, miután a hóhér csipeszével mindkét kezükről (…) az ujjaikat letépték égessék meg. Ami Ficzkó Jánost illeti (…) fejezzék le, és holttestét, miután elvérzett, a két másik elítélttel együtt égessék meg” – szólt az ítéletük. Beniczky Katalin mosónő bűnösségét nem találták bizonyítottnak, így elzárásra ítélték, sorsáról további forrással nem rendelkezünk.

Koronatanú lehetett volna

A kivégzések után Báthory Erzsébet ügye „elaludt”. A nyomozati anyagokat, a tanúvallomásokat még egybeszerkesztették, de vádemelésre és bírósági eljárásra már nem került sor. Mintha a három „bűntárs” kivégzésével az igazságszolgáltatás megelégedett volna. A (sorozatos) gyilkossági ügyet feltárták, született elmarasztaló ítélet, és a bűnösök elnyerték büntetésüket. Mind a kortársakat, mind a későbbi évszázadok kutatóit azonban gyötörte a hiányérzet; valami nincs rendben.

Amennyiben valamennyi tanúvallomásban kimondottan Báthory Erzsébet személye áll a célkeresztben, akkor az igazságszolgáltatás miért állt meg félúton? II. Mátyás király utasítása a per megtartására a kortársak véleményét tükrözhette: Báthory Erzsébet ügyében tisztán kell látni. Ennek ellenére nem volt per, nem született sem felmentő, sem elmarasztaló ítélet.

Az utókor elemzői is keresték az érveket az asszony bűnössége vagy éppen ártatlansága mellett. Személyiségzavar, mentális betegség, szexuális aberráció, szadizmus, a háborús korszak brutalitása mind-mind olyan magyarázattal szolgálhatott, amelyek alapján igazolni lehetett a tanúvallomásokban leírt borzalmas kínzásokat. Míg voltak, akik szintén a korszakra jellemző vonások hangsúlyozásával arra hívták fel a figyelmet, hogy a Báthory családdal szemben az 1610-es években több politikai támadás is indult. 1610 februárjában Prágában letartóztatták Báthory Zsigmondot, márciusban vizsgálat indult Báthory Erzsébet ellen, az erdélyi Széken pedig március 21-én, más források szerint 24-én merénylet készült Báthory Gábor fejedelem életének kioltására. 

Szádeczky-Kardoss Irma határozottan állítja, hogy a kegyetlen, ma szadistának tartott „kínzások” mögött gyógyító szándékú eljárások, illetve büntetések, testi fenyítések húzódtak meg. Ezek szándékos összemosásából alkották meg a kedvtelésből kegyetlenkedő úrnő képét.

Maga a nyomozati eljárás is felkeltette a kétkedők figyelmét. 1610. december 29-én, amikor Thurzó György nádor saját udvari katonaságával „rajta ütött” a csejtei Báthory–Nádasdy-udvarházon, a leírások szerint kiszabadítottak egy sebesült, de még élő szolgálót. Érthetetlen és nehezen magyarázható az a tény, hogy bár a nyomozás során több száz tanú mondandóját rögzítették, az egyetlen megmenekült áldozatnak nincs vallomása. Miért nem kérdezték meg, hogy mi is történt vele? Hiszen ő lehetett volna a koronatanú mind a bűntársak, mind pedig Báthory Erzsébet ügyében.

A koronatanú hiánya azért is szembeötlő, mert a szemtanúk vallomása sem meggyőző. Dezső Benedek „sok kínzást látott” és Szilvásy Jakab „tenger sok gonoszságot látott” fogalmazása bármire vonatkozhatott. Lehet, hogy épp ezért nem volt per? A nádor nem találta bizonyítottnak Báthory Erzsébet bűnösségét, sőt még a vád sem állt megdönthetetlen lábakon. Az egész egyéves vizsgálat egy dajka, egy szolgáló és egy bizonytalan szerepet játszó fiatal férfi elítélésével és kivégzésével zárult, arra azonban már nem volt elegendő, hogy a grófnőt is megvádolják és elítéljék. Az ő esetében a „várfogság” és az ügy „elaltatása” tűnt a legmegfelelőbb megoldásnak, hogy a nádori igazságszolgáltatás tekintélye ne sérüljön.

A gonosz szolgálók

Nem beszéltünk még a vizsgálatot kirobbantó két alak, Dezső Benedek és Szilvásy Jakab indítékairól. Mi vezethette őket, amikor úrnőjüket súlyos vádakkal illették? Semmi sem utal arra, hogy valamiféle külső instrukció alapján cselekedtek. Így a politikai összeesküvésben, ha lett volna is ilyen, nem lehetett részük. Marad a személyes érintettség. Mind a ketten régi szolgái, udvari emberei voltak Nádasdy Ferencnek, s gazdájuk halála után természetesen továbbra is a család szolgálatában maradtak. Lojalitásuk sokáig megkérdőjelezhetetlennek látszik.

A kor elvárásai szerint az özvegyek, mint Báthory Erzsébet, amennyiben nem mentek újra férjhez, a család tekintélyét és vagyonát őrizték. Nádasdy Ferenc örököse, Nádasdy Pál apja halálakor még kiskorú volt, így természetesen neveltetésében, vagyonának megőrzésében az anyja mellett gyámok, mint Thurzó György kaptak szerepet. Az uradalmi adminisztráció tagjai, tisztségviselői pedig az özvegy irányítása alatt dolgoztak tovább. Báthory Erzsébetről tudjuk, hogy határozott gazdasági elképzelései voltak, birtokainak terményeivel, bevételeivel önállóan gazdálkodott. 1608-ban elrendelte a Nádasdy-uradalom gazdasági revízióját: a falvak lakosait összeírták, feltüntették a gazdasági tevékenységüket, számba vették az adókat és a kötelező szolgáltatásokat.

Feltűnő, hogy ezt követően indultak meg azok a pletykák az úrnő kegyetlenkedéseiről, amelyek 1610 márciusában a nádori vizsgálat megindításához vezettek. Nem bizonyítható, de feltételezhető, hogy az uradalom régi személyzete veszélyeztetve érezte korábbi pozícióját, ezért mindent elkövettek, hogy megszabaduljanak úrnőjük szigorú ellenőrzésétől. Önös érdek és két sértett régi alkalmazott áskálódása vezethetett el Báthory Erzsébet tragédiájához? Nem tudni, de a további források felbukkanása, az újabb kutatások talán erre is választ adhatnak.

Női vámpír születik

Ha kizárólag csak a korszakkal foglalkoznánk, akkor itt Báthory Erzsébet történetét le is zárhatnánk. De a bizonytalan befejezésű, nyitott históriák sorsa, hogy a történelemben továbbíródnak: legendák és mondák szövődnek, a lokális kultúra őrzi a különböző szálakat.

1729-ben Thuróczi László jezsuita szerzetes Magyarország történeti leírásán dolgozott. Munkáját ma egyszerre nevezhetjük a történeti és a néprajzi gyűjtések összefoglalójának. Az első kiadást még kettő követte, illetve a korszak nagy országleíró monográfusa, Bél Mátyás is átvette sok adatát. Így került elő ismét Báthory Erzsébet története, immár a XVIII. századi horrorelbeszélések modorában. A fiatalságot és ezzel az örök életet kísértő úrnő alakja a Grimm testvérek mesegyűjteményéből is ismert. Thuróczi azonban nem a szórakoztató borzongást kereste, hanem tanmesét akart írni az ördög csábításának engedő női hiúságról.

Történetében a protestáns Báthory Erzsébetet éppen szolgálója fésüli, amikor egy óvatlan mozdulattal meghúzza annak haját. Az asszony pofon üti a leányt, akinek az orrából eleredő vér a kezére csöppen. Az úrnő megdöbbenve látta, hogy ahová a vér cseppent, ott a bőre kisimult, megfiatalodott. Ettől a pillanattól kezdve véreztette ki szolgálóit, vett véres fürdőket, hogy örök fiatalságot és életet nyerjen. A történetíró példázata egyértelmű: a protestáns tévelygésbe eső nő, még ha nagy hírű, korábban katolikus család leszármazottja is, az ördög vagy a sátán csábításának engedve kárhozatra jut. Thuróczi László akaratlanul is elindítója lett a női vámpír legendájának, amely mára kitörölhetetlen a történeti emlékezetből, önálló életet él.