2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A trónviszályok ingatták meg a hatalmas Perzsa Birodalmat

2024. június 30. 16:05 Múlt-kor

Nemcsak manapság, hanem már az ókorban is sokan csodálták Nagy Sándort, amiért néhány év alatt felmorzsolta a görögök legnagyobb ellenfeleit, a perzsákat. A hódító birodalma azonban nem sokkal a halála után szétesett, de kevés szó esik a legyőzöttekről. A perzsák egy csaknem akkora birodalmat hoztak létre, amelyet maga Nagy Sándor, és több mint két évszázadon keresztül egyben is tartották. Ez volt az első olyan államalakulat, amely három kontinensre is kiterjedt.

perzsa
19. századi illusztráció II. Kambüszész és az egyiptomi fáraó találkozásáról

A perzsák színre lépnek: Nagy Kürosz

A mai Irán Fársz tartományának területén lévő Ansan volt az első ismert fővárosa a perzsáknak, akiknek a korai történelme a kevés fennmaradt forrás miatt a múlt homályába vész.

Annyi bizonyosnak tűnik, hogy eleinte Elám fennhatósága alatt álltak, majd azt követően, hogy Asszíria legyőzte és megsemmisítette az elámi államot, a médek uralma alá kerültek. A perzsák egészen II. (Nagy) Kürosz uralmáig az alávetett népek között maradtak.

Kürosszal kapcsolatban egy legendát is feljegyeztek. Hérodotosz szerint Asztüagésznak, a médek királyának megjósolták, hogy unokája megbuktatja őt.

A lánya, Mandané, a perzsa király felesége éppen akkor gyermeket várt, ezért magához rendelte, majd megparancsolta egy Harpagosz nevű emberének, hogy ölje meg az újszülöttet.

Harpagosz azonban továbbdelegálta a feladatot, így végül Küroszt egy pásztor és a felesége fogadta magához, míg a médek királyának egy halott csecsemőt mutattak be.

Tíz évvel később Asztüagész rájött a csalásra, és visszaküldte Küroszt a biológiai szüleihez, míg Harpagosz fiát elraboltatta, és feltálaltatta a saját apjának.

Bárhogyan is történt, tény, hogy Kr. e. 550 körül Kürosz konfliktusba került nagyapjával, de a források abban sem értenek egyet, hogy ki kezdte a háborúskodást. Kürosz mindenesetre legyőzte Asztüagészt, és elfoglalta a Méd Birodalmat.

A médek egy része a harcok alatt csatlakozott a fiatal uralkodóhoz. Nagy változást jelentett ebben az időben az a tény, hogy Kürosz a győzelme után nem rendezett vérfürdőt, ahogy azt az elrettentésre építő asszírok rendszeresen tették, hanem a méd előkelőket meghagyta a korábbi státuszukban, és fontos posztokat biztosított nekik az államigazgatásban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Kroiszosz, Lüdia királya Nagy Kürosz előttPerzsa íjász egy 4. századi feketealakos görög kerámiánXerxész és a trónján ülő Nagy Dareiosz egy Kr. e. 515 körül készült reliefen a perszepoliszi kincstárbanJelenet a marathóni csatából egy újkori illusztrációnKr. e. 4. századi részlet Nagy Dareiosz szúszai palotájának egyik frízéből, amely a király íjászait ábrázoljaIII. Dareiosz egy római mozaikon, amely az isszoszi csatát ábrázolja
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár