A történelem hét legtöbb gyermeket szülő asszonya
2015. június 4. 13:38
Korábban
A grúz Herkules kiengesztelője
Darejan Dadiani
II. Héraklésznek, az 1762-ben egyesülő két keleti grúz királyságból létrejött Kartli-Kaheti királyának és feleségének, Darejan Dadianinak házasságuk 48 éve alatt összesen 23 gyermekük született. Pedig az uralkodónak sokáig nem volt szerencséje a nőkkel. A források szerint első menyasszonya, Orbeliani hercegnő még az esküvő előtt visszalépett a házasságtól. Ezután elvette Mkeidze hercegnőt, aki azonban nem sokkal a házasságkötés után, 1744-ben meghalt. A szerencsétlen sorsú házastársat egy évvel később Anna Abasidze hercegnő követte a királynéi székben, ám négy évre rá, 1749-ben ő is elhunyt.
Az ekkortájt még csak Kahetiben uralkodó király addigi életét végigkísérő tragédiák sorozata azonban megszakadt, amikor 1750-ben elvette a független grúz hercegségben, Mingreliában uralkodó Dadiani-dinasztia sarját, a mindössze 12 éves, nála 18 évvel fiatalabb Darejan Dadianit. Bár a házaspár közel 50 évig élt együtt, az asszony 15 és 44 éves kora között szülte meg 23 gyermekét. A felnőttkort az utódok közül 14-en élték meg.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap