A színfalak mögé nyertek bepillantást a forradalom külföldi tudósítói

2021. október 24. 14:42

Korábban

Tudósítás a forradalom forgatagából

A fegyveres felkelés kitörése után egy héttel itt lévő mintegy százötven külföldi tudósító közül természetesen kevesen voltak az elejétől fogva az események szemtanúi. A többséget a kitörő forradalom szenzációja, az első Budapestről érkező hírek vonzották Magyarországra. Nehezítette a beutazást a magyarországi közlekedés összeomlása és a háborús állapotok miatt kialakult anarchia. Október 28-29-ig a belépéshez vízumra is szükség volt, ezért sok tudósító napokig várakozott a határon.

Különös szerencséjének vagy jó szimatának köszönhetően mégis több mint féltucatnyi újságíró a felkelés kezdetétől Budapesten volt. Az első naptól a helyszínen lévők visszaemlékezéseire jellemző, hogy mindenki magát tartotta a kevesek egyikének, aki kezdettől az események résztvevője volt. Egymásról keveset tudtak, többnyire csak három-négy nevet említettek, annak ellenére, hogy a legtöbben ugyanabban a szállodában vettek ki szobát.

A tudósítók egy csoportja a forradalom kitörésekor Budapesten élt. Három magyar állampolgárságú újságíró előzőleg nyugati hírügynökségnek dolgozott: a már említett Marton házaspár, valamint Varannai Aurél. „Imperialista” hírügynökségeknek dolgozni a Rákosi-korszakban nem volt kockázatmentes. Mindhármuk mögött viharos évek voltak, börtönnel, meghurcoltatással. Ennek ellenére októberben újra belevetették magukat a munkába.

Varannai Aurél, az angol Reuters hírügynökség munkatársa volt 1948-ig, amikor először letartóztatták. A következő években hol börtönben volt, hol szabadlábon, de a további munkáját lehetetlenné tették. Miután 1956 szeptemberében kiengedték a börtönből, volt hírügynöksége semmi jelét sem mutatta annak, hogy továbbra is igényt tart a munkájára. A Budapesten tartózkodó John MacCormac már ekkor megpróbálta rávenni, hogy legyen a segítségére, és írjon az ő lapjának, a The New York Timesnak. Varannai azonban a Reutersre várva az ajánlatot visszautasította.

Az 1955 elején kémkedés vádjával letartóztatott Marton Endrét a politikai irányváltásnak vagy a rendszer bizonytalanságának köszönhetően hatéves ítélete ellenére 1956 augusztusában szabadlábra helyezték, és feleségét is kiengedték néhány hónappal korábban. Marton Endre és Varannai Aurél az első napoktól tanúi voltak az októberi forradalom eseményeinek és számos tudósítást küldtek Nyugatra. Marton Ilona viszont néhány nappal a forradalom kitörése előtt Bécsbe utazott a UPI-hoz, és csak október 29-én tért vissza Budapestre.

Október 23-án dél körül Varannai Aurél a Duna Szálló előtt összefutott MacCormac-kel, aki ott vett ki szobát, és felhívta a figyelmét a délutáni diáktüntetésre. MacCormac rögtön megbízta magyar kollégáját, hogy tudósítson a The New York Timesnak. Varannai ekkora már lemondott a Reutersről, és elfogadta a felkérést.

A külföldi tudósítók kedvenc szálláshelye a Duna-part pesti oldalán magányosan álló Duna Szálló volt. A Duna-korzó második világháború alatt lerombolt szállodasorából egyedül a hajdani Bristol épületét hozták helyre, és átkeresztelték Duna Szállóvá. A meglehetősen leromlott épületben lakott a forradalom idején a nyugati újságírók kilencven százaléka, ahol ennek ellenére csak kézi kapcsolású telefon működött, egy telefonos kisasszonnyal. A tudósítók jelenléte a forradalom napjaiban a szállodát pezsgő életű központtá tette, ahová a magyar értelmiségiek vagy politikusok is bejártak ebédelni, híreket cserélni.

Mivel senki sem volt képes egyszerre minden fontos helyszínen jelen lenni, az ismerős tudósítók összedolgoztak. Varannai Aurél, miután részt vett a Március 15. téri tüntetésen, a közeli Duna Szállóba ment, ahol MacCormac feleségének diktálta le az eseményről szóló hírösszefoglalót, amelyet John MacCormac rögtön be is olvasott telefonon a The New York Times bécsi irodájának. Varannai már délután a Forradalom Pesten címet adta a tudósításnak. Október 23-án késő éjjel azonban minden telefonösszeköttetés megszakadt, további híreket már nem tudtak küldeni.

előző oldal 2 / 2