A számok slampos grófnője: Ada Lovelace, a programozás és a súlyos örökség

2020. november 5. 17:07 Balázs-Piri Krisztina

Korábban

A sorsdöntő találkozás

Ada sokat köszönhetett a Kékharisnya Társaságnak. Itt ismerkedett meg ugyanis az ugyancsak matematikus szakíróval, a skót származású Mary Sommerville-lel, aki 1833. június 5-én bemutatta Adának Charles Babbage-t. (Lám csak, mire jó egy akkurátusan vezetett vendégkönyv?!) A találkozás sorsdöntő volt: a matematikust lenyűgözte, hogy Ada milyen hamar megértette az akkor már elismert feltaláló ötletét, aki a csillagászati, hajózási táblázatok készítéséhez tervezett úgynevezett analitikus számítógépet. A tudós első „differenciálgépe” 25 ezer alkatrészből állt, 15 tonnát nyomott és 2,5 méter magas volt, így használata nagy nehézségekbe ütközött.

A tudós azonban nem adta fel. Ada szinte teljesen belehabarodott a tudós tervébe, a barátságból szoros együttműködés lett. Ada fordította le angolra Luigi Federico Menabrea olasz matematikus és mérnök franciául írt cikkét, amely Babbage tervezett analitikus számítógépével foglalkozott. Az írást Ada jegyzetekkel látta el, majd maga is kifejtette a gépről alkotott véleményét. Lépésről lépésre leírta, hogyan lehet olyan kódokat kreálni, amelyek betűket és szimbólumokat is tudnak értelmezni a számokon kívül. Úgy vélte, az is kivitelezhető, hogy addig ismétlünk meg a géppel egy utasítássort, amíg eredményt nem kapunk.

Akkoriban azonban egy nő (egy grófnő!) nem publikálhatott a saját nevén, ezért írásait A. A. L. szignóval jelölte. Ettől függetlenül is sokan el akarták vitatni teljesítményét. Bár sokak szerint Ada megjegyzései a világ első számítógépes programjai, mások – nem kevesen – úgy vélik, a programokat Babbage írta, Ada „csak” a számítási hibákat szűrte ki belőle. Az azonban nehezen vitatható, hogy Adától ered a gondolat, miszerint a gép képes lesz bármilyen bonyolult zenedarab komponálására, hiszen képes lesz a szimbólumokat bizonyos szabályszerűséggel kezelni. Ez pedig az alapja annak, hogy a számológépből számítógép váljék.

A Babbage által tervezett analitikai gép tényleges létrejöttét végül azonban sem tervezője, sem Lovelace grófnője nem érte meg. Azt csak – jóval a haláluk után a terveik és jegyzeteik alapján – a londoni Tudományos Múzeum építette meg. Ekkor viszont kiderült, a gép működik, ráadásul ugyanolyan elvi konstrukcióban, mint a mai modern számítógépek.

Magánbűnök, közerkölcsök

Bár Ada életében látszólag a számok játszották a főszerepet, szerelmi románcairól is szólnak a legendák. 1833-ban állítólag beleszeretett egyik tanárába, és elszökött vele – de a dologból nem lett botrány. Így a „slampos grófnőt” be tudták vezetni az udvarba, és ott számos kérője akadt, a Byron rokonság nem mindenkinek volt ijesztő. Sokan gondolták úgy, hogy a költő nem volt velejéig romlott: egyszerűen csak gyönyörűségét lelte, ha a prűd közvéleményt megbotránkoztathatja.

1835-ben Ada házasságot kötött William Kinggel, aki később Lovelace első grófja lett. Összekötötte őket a nemes paripák szeretete, majd az egymás után érkező három gyermek: Byron, Annabella (a későbbi Lady Anne Blunt, a híres lótenyésztő), végül a kis Ralph Gordon. És íme, egy újabb pletyka: Adának később viszonya lett a háziorvosával is, aki hol érvágással, hol ópiummal kezelte idegrohamait. Ne lepődjünk meg, az ópium ebben az időben általános gyógyszer volt, káros hatása csak később derült ki.

Mindenesetre ez a körülmény sokat megmagyaráz Ada furcsa szokásaiból. A számok szerelmese jó időre belevetette magát a szerencsejátékokba. Hitt abban, hogy bonyolult matematikai algoritmusok kidolgozásával nyerni fog – de ehelyett tetemes adósságot halmozott fel. Életének erről a szeletéről mégis viszonylag keveset tudunk, mivel anyja mindvégig titkolta lánya függőségét, amit az apjától örökölt „rossz vérnek” tulajdonított. De Babbage is diszkrét partner volt, a halála előtt megsemmisített minden feljegyzést, ami briliáns munkatársát lejárathatta volna.

Ekkorra Ada már jó ideje halott volt. Két évig szenvedett méhrákban, végül két héttel 37. születésnapja előtt, 1852-ben meghalt. Az talán nem is legenda, hogy halálos ágyánál Dickens mesélt a számok szerelmesének, hogy enyhítse fájdalmait. Az asszonyét, aki valójában mindig két külön világ, a romantika és a racionalitás, a művészet és a tudomány határán lavírozott. Hiába volt az anyai óhaj, az sem mentette meg Byron lányát apai örökségétől.

előző oldal 2 / 2