A Spórolászati Párttól az otthon eldugdosott bankókig

2020. december 11. 13:43 Múlt-kor

Korábban

Viccelődők és bélyeggyűjtők

A 20. század politikai és gazdasági elitjei is elmesélték a saját történetüket a spórolás fontosságáról. A politikusok elképzelései azonban gyakran futottak bele a valóság pofonjába. A vicclapok sem hagyták ki azt a ziccert, hogy a felülről jövő, életszerűtlen elképzelésekről, vagy éppen a hétköznapok furcsa megoldásairól lerántsák a leplet.

A Borsszem Jankó 1920. augusztus 1-i számában Teleki Pál miniszterelnök felhívására „válaszolt” a lelkes szerző: „Én már, kérem, régóta spórolok. Már születésem előtt spóroltam, tudniillik 3 hónapot, mert koraszülött lettem.”

A szerző a politikusok elé is görbe tükröt állított: „Megalapítottam a „Spórolászati Pártot”, amelynek magam voltam az egyedüli tagja, mert a többit megspóroltam. Tízévi keserves küzdelem után az én pártom került uralomra és miniszterelnök lettem. Hogy spórolási terveimet megvalósíthassam, megalapítottam a spórolászati minisztériumot és költséget nem kímélve, mintegy százmilliót utaltattam ki spórolászati propagandámnak automobillal egybekötött terjesztésére.” Mikor már az egész országot megtanította spórolni, nem volt többé életcélja: „csalódottan fölmentem az ötödik emeletre, hogy levessem magam. Meggondoltam: lementem a másodikra és onnan ugrottam le. Így legalább megspóroltam három emeletet.”

Az élcelődés mellett a tudatos takarékoskodásra való nevelésre irányuló kísérletek is folytatódtak: az 1927-es takarékossági világnap apropóján több figyelemfelkeltő akciót is indítottak az iskolákban, azonban a kezdeményezés nem eredményezett nagy sikert.

A takarékosság népszerűsítése a szocialista korszakban érte el zenitjét, amikor a propaganda a takarékossági mozgalmakban és kampányokban valamennyi korosztályt – már a 14 éveseket is – spórolásra szólította fel. A lakossági takarékbetétállomány 1950-ben 289 millió, 1960-ban 5,5 milliárd, 1987-ben pedig már 286 milliárd Ft-ot tett ki. Úgy tűnik, egyre többeknek sikerült jövedelemtöbbletre szert tenniük. Ugyanakkor a jövedelemfelhalmozás hatalmas erőfeszítésekbe és rendkívül sok túlórába került.

A Magyar Ifjúság 1970-es cikke szerint a takarékoskodók száma milliósra volt tehető. A félretett pénz kezelésére a pénzügyi megoldásoknak valóságos arzenálja kínálkozott: iskolai takarékbélyeg, ifjúsági takarékbetét, kamatozó, nyeremény- és gépkocsinyereménybetét- könyv, Kölcsönös Segítő Takarékpénztár stb. A cikk szerzője szerint a több mint 40 milliárd forintos hazai takarékbetétállomány is azt bizonyítja, hogy sokan magukévá tették az 1970-es takarékossági világnap jelmondatát, miszerint „Takarékosság – gondtalanabb élet!”

A mozgalom célja nemcsak a félretett összegek feltornázása volt, legalább ekkora figyelmet fordítottak a nevelésre is. A kádári ifjúságpolitika eltökélt volt abban, hogy a takarékoskodás a munkahelyeken és otthon egyaránt „a fiatalok vérévé váljék”, hogy tudják a filléreket is megbecsülni, hiszen – mint mondották – „a fillérekből lesznek a milliók”.

A takarékbélyegek iskolai gyűjtése 1953-ban indult el, és egész nemzedékek spórolási szokásaira volt hatással. A program a rendszerváltást követően, 1992. szeptember 1-jével szűnt meg.

Hogyan neveltek takarékosságra a porosz királyok? Hány százalék volt a magyarországi takarékbélyegek kamata az ötvenes években? Melyek voltak az otthon tartott pénzösszeg igencsak kellemetlen következményei? A válaszokért látogass el az OTPédia oldalára! (x)

előző oldal 2 / 2