A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban
2024. szeptember 29. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Több ezer amerikai katona vére
Rosenbergék ragaszkodtak ártatlanságukhoz, azonban az ügy legtöbb szereplője –Elitchertől kezdve Sobellen és Greenglasson át Harry Goldig – különböző vádalkuk keretében gyakorlatilag mind ellenük vallott.
A szovjet atombomba ténye, valamint a napok alatt világhírűvé váló kémkedési ügy révén valóságos tömeghisztéria keletkezett az Államokban, ahol minden bokor rejtekében egy-egy kommunista ügynököt véltek látni.
A „főinkvizítor” szerepében tetszelgő Joseph McCarthy szenátor tökéletesen lovagolta meg a kínálkozó pillanatot. A kémkedés mellett több ezer amerikai katona Koreában bekövetkezett halálának felelősségével is megvádolták a házaspárt.
Ethel és Julius Rosenberg csókja a rabszállítóban nyilvános elítélésük után New Yorkban.
Bár ezt ma már megalapozatlan túlzásként egyetlen bíró sem fogadná el, az érvelés az 1950-es évek lélektanába kitűnően belefért. Hiszen – ahogy Irving Kaufman bíró az ítélet indoklásában is fogalmazott – az atomtitok szovjet kézre juttatása további amerikaiak tízmillióit sodorta veszélybe, ráadásul a szovjet atombomba hiánya esetén teljesen másként alakulhatott volna a koreai krízis is.
A bíróság végül 1951 áprilisában halálra ítélte Ethel és Julius Rosenberget. A házaspár védelmében felszólalt Jean Cocteau, Jean-Paul Sartre, Pablo Picasso, Albert Einstein, Bertolt Brecht és XII. Piusz pápa is, mondván: a vád főként a vádalkukkal lekenyerezett „besúgók” vallomásain alapult, konkrét tárgyi bizonyítékok nélkül.
Eisenhower elnök azonban hajthatatlan volt, a kommunistákkal és a belső ellenséggel szembeni irtóhadjárat csúcsán kegyelemről szó sem lehetett.
A Rosenberg-házaspárt végül hosszú jogi csatározások után, 1953. június 19-én naplementekor végezték ki. Julius és Ethel Rosenberg volt az Egyesült Államokban az első két civil személy, akiket kémkedésért halálra ítéltek. Továbbá a Lincoln elleni merénylet miatt elítélt Mary Surratt után Ethel volt az első nő, akit halálba küldtek Amerikában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta tegnap
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban tegnap
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget tegnap
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért tegnap
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek tegnap
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét tegnap
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 2024.09.28.
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 2024.09.28.