A rendszerváltoztatás belülről

A rendszerváltó megállapodás (1989. szeptember 18.)

Szeptember 18-án este felmegyek Bártfay Palihoz, s együtt nézzük a televíziót. Élő közvetítés a Nemzeti Kerekasztal plenáris üléséről. Egyetlen napirendi pont a tárgyalásokon kidolgozott megállapodás ünnepélyes aláírása. De fogalmunk sincs, hogy végül is lesz-e aláírás, vagy sem. Egész nap senkit sem lehetett elérni. Délelőtt EKA-ülés volt, azután a középszint egyeztetett, s mindez eltartott a plenáris kezdetéig.

Tegnap este telefonon beszéltem Szabad Györggyel. Optimista volt, azt mondta, néhány kérdést kell már csak tisztázni a megállapodás aláírásához. Az SZDSZ ugyan továbbra sem akarja elfogadni az elnökválasztással kapcsolatos kompromisszumot, de ő bízik benne, hogy a holnapi EKA-ülésen sikerül őket meggyőzni.

– Végül is azokról a törvényekről van szó – próbálom alátámasztani optimizmusát–, amelyek kidolgozásából igencsak kivették a részüket.
– Nem hiszem, hogy vállalnák a felelősséget a megállapodás meghiúsulásáért – jelenti ki, majd lélegzetvételnyi szünet után azért hozzáteszi: – legalábbis remélem…

Pontban hétkor bekapcsolnak a Vadászterembe. Mindenki komoly, ünnepélyes. Tölgyessy idegesnek látszik, lehet azért, mert ma ő az EKA soros szóvivője. Az ülést az Egyesült Államokban tárgyaló Szűrös helyett a parlament alelnöke vezeti. Elsőként Nyers Rezsőnek adja meg a szót.

Az MSZMP elnöke ünnepélyes bevezető után rövid, lényegre törő beszédet mond. Egy Kossuth-idézettel indít, majd kicsit fényezi a pártját: ők indították el a reformokat. Megvédi a parlamentet, elfogadhatatlannak ítéli a képviselők visszahívása iránti ellenzéki akciókat, elutasítja a pártok kitiltását a munkahelyekről. Megerősíti, az MSZMP vállalja a szabad választásokon történő megmérettetést, de az ország stabilitása érdekében fontosnak tartja, hogy az úgymond többesélyes választások előtt, még az idén sor kerüljön az elnökválasztásra. Végül is korrekt, jegyzi meg Bártfay, az idei elnökválasztásról nem is állítja, hogy az többesélyes lenne.

Az Ellenzéki Kerekasztal nevében Szabad György válaszol. Ő még ünnepélyesebb, s ami meglep, rövidebb is, mint az MSZMP elnöke. Ami viszont nem lep meg, Nyers Rezső Kossuth-idézetére Szabad György kettővel válaszol. Elégedetten dőlök hátra a fotelban. – Úgy látszik, minden rendben lesz! – mondom a barátomnak. A Demisz-vezér Nagy Imrének a Harmadik Oldal nevében mondott beszédére nem is figyelünk.

Aztán Pozsgay kér szót. Bejelenti, az alkotmánymódosítás hatálybalépésével egyidejűleg az Elnöki Tanács lemond. A köztársasági elnök megválasztásáig az Országgyűlés elnöke fogja ellátni az államfői teendőket. – Még szép – kommentálom a bejelentést. – Hiszen így rendelkezik a közösen elfogadott alkotmánymódosítás. Antall udvariasan, de hasonló tartalommal reagál, mint én a képernyő előtt. Megköszöni a bejelentést, mondván, ellenkező esetben alkotmánysértést követtünk volna el, ami aligha adott volna okot az egyébként jogos ünneplésre. Miután a Harmadik Oldal nevében Nagy Imre is egyetért, az elnök felkéri a feleket a megállapodás aláírására.

S ekkor robban a bomba. Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal soros szóvivőjeként bejelenti, hogy a köztársasági elnök megválasztásának kérdésében az Ellenzéki Kerekasztal nem tudott egységes álláspontot kialakítani. Öt szervezet elfogadja a közvetlen elnökválasztást és azt, hogy erre a parlamenti választás előtt kerüljön sor. A négy másik szervezet viszont ezt nem tudja elfogadni. Először az öt szervezet nevében Antall József fog nyilatkozni, majd utána a kisebbségben maradt szervezetek teszik meg nyilatkozatukat.

Ezek szerint mégsem lesz aláírás! Alig tudok figyelni Antallra, aki nyugodt hangon fejtegeti, hogy az öt szervezet olyan alkotmánymódosítást fogadott el, amely Magyarország államformájaként visszaállítja a köztársaságot. Azt a köztársaságot, amelyet az 1945-ben szabadon megválasztott nemzetgyűlés alkotott meg, s amelyet a Rákosi-diktatúra által meghozott 1949-es alkotmány eltörölt. Az Ellenzéki Kerekasztal soha nem kívánt a nép feje fölött alkotmányozni, nem is tette ezt. Ellenkezőleg, éppen hogy visszatért a magyar nép szabad akaratából létrejött nemzetgyűlés által megalkotott köztársasági államformához. Amely egyébként a modern Magyarországot közjogilag megalapozó 1848. évi III. törvénycikkre épül.

Mindezt sokszor hallottam Antalltól, különböző formában. Addig mondta, míg végül mindenki elfogadta. Logikus és meggyőző gondolatsor. Szép és ráadásul igaz is. – De vajon hányan értik azok közül, akik a televízió előtt próbálják követni az eseményeket? – teszi fel a kérdést Bártfay Pali.

– Az MSZMP feladta korábbi álláspontját, s elfogadta az Ellenzéki Kerekasztal javaslatát – folytatja Antall. – Az öt szervezet pedig reálisnak tartotta az MSZMP igényét, hogy a stabilitás megőrzése érdekében még a parlamenti választások előtt válasszuk meg a köztársasági elnököt. A jelenlegi parlament nem rendelkezik kellő legitimációval, mivel nem szabad választás útján jött létre. Illegitim parlament pedig nem választhat legitim köztársasági elnököt. Ezért az Ellenzéki Kerekasztal többsége egyetért azzal, hogy egyetlen esetben, az első alkalommal közvetlenül a nép válassza a köztársasági elnököt. Mert meg van győződve arról, hogy a magyar nép sohasem hoz közvetlenül rossz döntéseket.

Jó beszéd volt, mégis alig vártam, hogy véget érjen. Tölgyessyre vagyok kíváncsi, aki hangsúlyozottan az SZDSZ nevében beszél ugyan, de tudom, hogy ő mondja el a lényeget, a Fidesz, a Liga és a szocdemek nyilván csatlakozni fognak.

Tölgyessy azzal indít, hogy az Ellenzéki Kerekasztal azért ült le a tárgyalóasztalhoz, hogy a kormányzó párttal közösen elhárítsa a szabad választások és a demokráciához vezető átmenet útjában álló akadályokat. Aztán leszögezi, hogy a feladatot csak kisebb részben sikerült teljesíteni. – Ez azért erős túlzás – mondom indulatosan, s nem tudok ülve maradni. – Hiszen van egy jó választójogi törvény és egy párttörvény, egy Btk.-módosítás, és itt van a köztársasági alkotmány. Ezeket Tölgyessy is megemlíti, de hozzáteszi, hogy más alapvető kérdésekben az MSZMP minden engedmény elől elzárkózott. Nem hajlandó elszámolni a vagyonával, megszüntetni a munkahelyi szervezeteit, feloszlatni a munkásőrséget. Ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy a köztársasági elnököt még a parlamenti választások előtt megválasszák.

– Hát persze, hogy ragaszkodik – vitatkozom a képernyővel. – Első pillanattól kezdve tudtuk, hogy ehhez ragaszkodni fog. Különben sincs olyan egyezség, ahol az egyik fél elképzelései maradéktalanul érvényesülnek, a másikéi pedig egyáltalán nem. Ez még egyenrangú felek között is elképzelhetetlen. S hol vannak itt egyenrangú felek?
– Várj – szól közbe a barátom. – Most mondja a lényeget.

Újra a képernyőre figyelek. Tölgyessy azt fejtegeti, hogy az SZDSZ ilyen körülmények között nem látja biztosítottnak, hogy a választások valóban szabadok lesznek. Mielőtt ezt kommentálhatnám, tényleg kimondja a lényeget: az SZDSZ nem írja alá a megállapodást, de nem él vétójogával, mert nem akarja megakadályozni, hogy az Ellenzéki Kerekasztal szervezeteinek többsége aláírja azt. Egyszerre ugrunk fel a helyünkről: Hát akkor mégiscsak lesz megállapodás! Aztán hirtelen megüti a fülemet a tavalyi Duna-tüntetésekről jól ismert szlogen: „Döntsön a nép!”

– Mit mondott? – kérdezem meglepődve.
– Az SZDSZ népszavazást kezdeményez – feleli Bártfay. – Nem is rossz ötlet – teszi hozzá elismerően.
Szerintem sem. De a lényeg az, hogy nem vétóznak. Népszavazás ide vagy oda, megnyílt az út a szabad választásokhoz.

Kövér László felszólalását még meghallgatom, amelyben az MSZMP tárgyalási magatartását kifogásolja, és a Fidesz nevében csatlakozik az SZDSZ által felolvasott nyilatkozathoz, aztán felállok. Itt már úgyse történik semmi. Bemegyek a Parlamentbe. – Velem jössz? – kérdezem Bártfaytól. – Nem – válaszolja a barátom. – Inkább felbontok még egy üveg bort. Az ijedtségre – teszi hozzá vigyorogva. Később elmeséli, hogy Kövér és Pozsgay között még volt egy pengeváltás, amelyben a hosszú hajú ellenzéki leverte a jólfésült államminisztert…

Kocsiba pattanok, felrohanok a Parlament főlépcsőjén, s még meg tudom ölelni Szabad Györgyöt. Gratulálok neki, hogy sikerült tárgyalásokkal elérni a rendszerváltást! Persze tudom, hogy ebben Antall Józsefnek volt a legnagyobb szerepe, az általa kidolgozott kompromisszumoknak és az ő tárgyaló készségének, számomra mégis Szabad György az Ellenzéki Kerekasztal első számú hőse. Ugyanakkor Tölgyessy Péter tevékenységét is elismerem, és nem tartom ördögtől valónak az SZDSZ népszavazási kezdeményezését sem. A fősodor az ellenzéken belül az MDF és szövetségesei, akik aláírják azt a megállapodást, ami lehetővé teszi, hogy szabad választások legyenek Magyarországon. De van néhány dolog, amit a tárgyalóasztalnál nem lehetett elérni. Erre jó a népszavazás. Ettől még valamilyen formában fenn lehet tartani az ellenzéki pártok együttműködését. Úgy gondolom, ebből jól is ki lehet jönni. De azért van bennem hiányérzet. Ez volt a rendszerváltoztatás meghatározó pillanata. Milyen jó lett volna együtt ünnepelni!

1. 1956 következményei
2. Közös ellenzéki demonstráció (1989. március 15.)
3. Az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte (1989. március 22.)
4. A kerekasztal-tárgyalások nyitánya (1989. június 13.)
5. A rendszerváltó megállapodás (1989. szeptember 18.)
6. A rendszerváltoztatási folyamat (1989-1991)
7. A rendszerváltoztatás aktív szereplői

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Németország

• A hatalmas veszteségek sem állították meg a szovjet hadsereget Sztálingrádnál 
• Egyetlen hajót sem süllyesztett el a rettegett német monstrum, a Tirpitz
• Pattanó bombákkal semmisítették meg a britek a Ruhr-vidék gátjait
• Megrendítő beszédet mondott a berlini fal árnyékában J. F. Kennedy
• Véletlenül jutott kulcsfontosságú szerephez a berlini fal ledöntésében Günter Schabowski
• Családját is feláldozta a propaganda mestere, Joseph Goebbels 
• Még az akasztófa árnyékában is tagadta bűnösségét Hermann Göring
• Búcsúcédulák bevételeiből finanszírozták, de így sem haladt a kölni dóm építése 
• Bár tudomására jutott, nem tett jelentést a Hitler ellen készülő merényletről Erwin Rommel