A női önállóságot nem tűrő Hollywood gyűrte maga alá a tragikus sorsú Frances Farmert
2020. november 19. 14:52 Balázs-Piri Krisztina
Korábban
Árnyékvilágban minden megtörténhet
William Arnold 1978-as Árnyékvilág című könyvében, amit Frances emlékének szentelt, ha lehet, még tovább ment. Azt állította, hogy a színésznőn lobotómiát hajtottak végre, vagyis frontális agyi lebenye kimetszésével próbálták meggyógyítani.
Tagadhatatlan, hogy az 1936-ban az Antonio Egas Moniz tökéletesítette módszer, amelyért a tudós 1949-ben Nobel-díjat kapott, rendkívül népszerű volt a pszichiátriai gyógymódok között, és gyakorlatilag minden mentális probléma – skizofrénia, depresszió, szorongás – kezelésére alkalmazták.
Ismeretes, hogy Rosemary Kennedyn, a későbbi elnök húgán 1941-ben hajtottak végre ilyen beavatkozást, és ezzel a 23 éves, előtte hangulatingadozásokban szenvedő lányt egy életre megnyomorították, egy kisgyermek szellemi szintjére süllyedt vissza. Nos, ami Frances Farmert illeti, egész családja és három exférje is tagadta, hogy a színésznőn valaha is lobotómiát hajtottak volna végre – végül az író is bevallotta, hogy könyvének egyes részei csupán fikciók. Bár – tette hozzá még akkor is –„árnyékországban minden megtörténhetett”.
Frances Farmer sorsának későbbi alakulása azonban azt mutatja, hogy ilyen brutális beavatkozásra valószínűleg nem került sor. Mégis a keringő pletykák révén a színésznő története is a lobotómiát ellenzők táborának egyik adujává vált. Erősítette az 1959-ben született Száll a kakukk fészkére című regény hatását. A könyv az író, Ken Kesey veteránkórházi elrettentő tapasztalatai alapján készült, de a benne bemutatott brutalitások miatt csak 1962-ben jelenhetett meg, és még laikusok számára is végérvényesen megkérdőjelezte az eljárás etikusságát. Lobotómiát ma már sehol sem alkalmaznak a pszichiátriában.
Francis Farmer hányattatásai az elmondottakkal még nem értek véget. 1950-ben anyja felügyelete alá került, igaz, három év múlva visszakapta jogi cselekvőképességét, megszűnt felette a gyámság. Kaliforniába költözött, ahol álnéven titkárnőként dolgozott, de egy újságíró felismerte, és a riport után megint reflektorfénybe került.
Még 1951-ben férjhez ment Alfred Lobley-hoz, majd elvált, harmadik férje a televíziós szakember Leland Mikesall lett, aki segített neki a szakmai visszatérésben. 1958-ban újra forgatott, a híres Ed Sullivan Show-ba is bekerült, sőt az NBC tévétársaságnál saját műsora is lett – amíg újból inni nem kezdett.
1959-ben megkeresztelkedett, sokak szerint illegális abortuszai miatti lelkiismeret-furdalásai tették hívő katolikussá. Élete végén még nagy színházi szerepekben is fellépett, játszhatott Csehov Sirályában, sőt utoljára Dürrenmatt darabjában Claire Zachanassiant alakította. Az öreg hölgy szerepében búcsúzott a színpadtól és az élettől.
A láncdohányos színésznővel 1970-ben nyelőcsőrák végzett. Még ötvenhét éves sem volt. Pontosan diagnosztizálni a betegségét utólag szinte lehetetlen. Minden bizonnyal alkoholfüggő volt, de makacs szókimondása és szabadságvágya is hozzájárulhatott ahhoz, hogy „őrültnek” bélyegezzék egy olyan korban, amikor egy nőnek nem illett túlságosan függetlennek és öntudatosnak lennie.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20