A nemesi osztály válságát vitte színpadra a katolikus egyháztól elforduló Csiky Gergely
2023. december 8. 20:20 MTI
181 éve, 1842. december 8-án született Csiky Gergely író, drámaíró, a magyar polgári dráma megteremtője. Az országos elismertséget 1875-ben vívta ki a verses formában írt, mitológiai környezetben játszódó Jóslat című drámájával, amely az MTA drámapályázatán elnyerte a Teleki-díjat. A mű alig rejtetten támadta a papi nőtlenséget, szerzője ezzel magára vonta egyházi felettesei neheztelését.
Korábban
Az Arad melletti Pankotán született, édesapja az 1848-as forradalom és szabadságharc egyik vezető orvosa volt. Csiky kisgyermekkorától papnak készült, nyolc idegen nyelvet tanult meg, és komoly világirodalmi műveltséget szerzett, első versét nyolcéves korában anyjának írta. A gimnáziumot Aradon, a katolikus teológiát a temesvári szemináriumban és a pesti szemináriumban végezte.
Már diákkorában verseket, elbeszéléseket és drámákat írt, Marosi Gyula néven francia és angol elbeszélések fordításait küldte el pesti lapoknak. Felszentelése után 1865-től a bécsi Augustineumban képezte tovább magát, 1868-ban teológiából doktorált.
Néhány hónapig Tornyán volt káplán, majd Temesváron gimnáziumi tanár, 1870 és 1878 között a temesvári papnöveldében egyházjogot és -történetet tanított, s a Csanád című egyházmegyei lap munkatársa volt.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
Az országos elismertséget 1875-ben vívta ki a verses formában írt, mitológiai környezetben játszódó Jóslat című drámájával, amely az MTA drámapályázatán elnyerte a Teleki-díjat. A mű alig rejtetten támadta a papi nőtlenséget, szerzője ezzel magára vonta egyházi felettesei neheztelését.
Csikyt foglalkoztatta a szabadságharc témája is, de a forradalmi harc újrakezdésének gondolatával leszámolt Janus című drámájában, amelyet szintén Teleki-díjjal jutalmaztak.
1878-ban püspöki engedéllyel Budapestre költözött, és minden idejét az irodalomnak szentelte. Sorra jelentek meg drámái (Az ellenállhatatlan, A bizalmatlan), emellett Szophoklész tragédiáit és Plautus vígjátékait fordította.
A hazai sikerek nem elégítették ki, 1879-ben Párizsba utazott tanulni, s fél évig esténként csak a színházakat látogatta. Az itt tapasztaltak megváltoztatták drámaírói technikáját, s nekifogott A proletárok című drámájának (1945 után Ingyenélők címmel játszották).
Ebben már nyoma sem volt az újromantikának: a nemzet testén élősködő nemesi világ visszásságait mozgalmas cselekményben, vígjátéki hatásokkal mutatta be. A Nemzeti Színházban bemutatott darab kirobbanó sikert aratott. Hazatérése után már egészen „világi” életet élt, amit az egyház nem nézett jó szemmel, s ezt a csanádi püspök hivatalos levélben adta tudtára.
Csiky nem az írásnak, hanem az egyháznak fordított hátat, áttért az evangélikus hitre, sőt 1881-ben meg is nősült. Az irodalmi életben egyre elismertebb lett: beválasztották a Kisfaludy Társaságba, levelező tagja lett az Akadémiának, elvállalta a Nemzeti Színház dramaturgiai irányítását, és a színiiskolában is tanított.
Sorra születtek darabjai: a Cifra nyomorúság a tisztviselők eladósodásának, elnyomorodásának krónikája, kíméletlenül ábrázolta a polgári fejlődéssel lépést tartani nem képes nemesi osztályt, míg a Buborékok a dzsentrik anyagi és erkölcsi összeomlását rajzolja meg.
A társadalmi drámák mellett történelmi tárgyú darabokat is írt (Spartacus, Petneházy), sajátos drámai kísérletével, a Vasemberrel (1886) görög mintájú polgári tragédiát akart teremteni. Ma is népszerű műve a neves színésznő, Prielle Kornélia számára írt A nagymama című vígjátéka, amelyet több nyelvre is lefordítottak.
A kaposvári Csiky Gergely Színház
A rendkívül termékeny író a színműveken kívül regényeket (Arnold, Az Atlasz család) és értekezéseket írt, magyarra fordított több tucatnyi francia és angol darabot, valamint Taine ötkötetes angol irodalomtörténetét. A fiatal kora óta szívbeteg Csiky nem sokat törődött betegségével, rengeteget dolgozott, és szenvedélyes dohányos is volt. Alig negyvenkilenc évesen, 1891. november 19-én halt meg. Nevét ma két színház, a kaposvári és a temesvári viseli.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás](/ih0Ax/label/.cut-640x400/809.jpg)
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap