A nagyhatalmak beavatkozásának árnyékában vált szabaddá Görögország

A törökök nem találják az ellenszert

A görög szabadságharc kezdetének hivatalos dátuma 1821. március 25-ére esik. 1821 tavaszán azonban nemcsak a Peloponnészosz borult lángba, de a Balkán-félsziget más, hellének lakta vidékei is. A szabadságharc kezdeti sikeréhez hozzájárult a Balkán délnyugati területeit uraló, albán származású Ali pasa függetlenségi harca is, aki az általa uralt, az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó területekből egy önálló királyságot szeretett volna létrehozni.

A szabadságharc gyakran vallási-etnikai tisztogatásokba torkollott: muzulmánok öltek keresztényeket, és viszont. Ezek a véres atrocitások több tízezer áldozatot követeltek, és komoly nemzetközi visszhangot váltottak ki a görögökkel szimpatizáló Európában. A Khiosz szigetén 1822 tavaszán elkövetett, hatalmas felháborodást kiváltó tömegmészárlást a kor egyik ünnepelt festője, Eugène Delacroix is megfestette. Az oszmán katonák fegyvereinek több tízezer görögajkú szigetlakó esett áldozatul.

A görög üggyel szimpatizáló filhellénekhez olyan művészek csatlakoztak, mint Victor Hugo, Percy Bysshe Shelley, Johann Wolfgang von Goethe vagy Lord Byron. Utóbbi olyan fontosnak tartotta a görögök szabadságát, hogy maga is a helyszínre utazott: hajót bérelt, fegyvert és gyógyszert vásárolt, és egy zsoldoscsapatot is szervezett. Bár sikerült eljutnia a forrongó görög területekre, a lánglelkű költő szabadságharca tiszavirág-életűre sikeredett: Byron ugyanis 1824 februárjában megbetegedett, és szervezete alig két hónap elteltével feladta a mocsárlázzal szembeni harcot.

Lord Byron érkezése

A görög sikereknek köszönhetően a felkelők 1822 elején kikiáltották a független Görögországot. A központi kormány élére egy fanarióta, Alexandrosz Mavrokordatosz került. Ő azonban nem tudta egyesíteni a görögöket, mivel a tehetős papi, földbirtokos és fanarióta rétegek, illetve az egyszerű plebejus kleftiszek között érdekellentétek feszültek, ami a függetlenségi háború mellett polgárháborúba torkollott.

II. Mahmud oszmán szultán seregei ennek ellenére nem találták az ellenszert a szárazföldön gerillaháborút folytató görögökkel, illetve a szigetvilág kereskedelmi flottájából felépülő görög hadihajókkal szemben. A helyzet a lázadó albán Ali pasa 1822-es törökök általi kiiktatása után sem változott.

A nagyhatalmakkal szemben nem jött be az egyiptomi kártya

A patthelyzetet látva II. Mahmud az egyre önállósuló egyiptomi török helytartóhoz, az albán származású Mohamed Alihoz fordult segítségért. Az erős hadsereg felett rendelkező kormányzó az intervencióért cserébe Krétát és a Peloponnészoszt kérte a szultántól. Az egyiptomiak végül 1824-ben szálltak partra a félszigeten. Az új egységekkel megerősített oszmán haderő 1827-re visszafoglalta a félszigetet és Athént is.

A görög szabadságharc ügyét végül a nagyhatalmak beavatkozása döntötte el. Nagy-Britannia már 1823-ban hadviselő félnek ismerte el a görögöket és hadikölcsönökkel segítette harcukat. I. Miklós orosz cár 1825 decemberi trónralépése pedig megváltoztatta az orosz külpolitikai irányvonalat is.

Eugène Delacroix festménye a tömegmészárlásról

London és Szentpétervár 1826-ban javaslatot tett Isztambulnak, ennek értelmében a görög autonómia fejében garantálták az Oszmán Birodalom területi integritását. Az angol-orosz kettőshöz 1827-ben Franciaország is csatlakozott, és felszólították a szultánt, hogy vonja ki az egyiptomi csapatokat a görög területekről.

II. Mahmud azonban nemet mondott, amiben közrejátszott az is, hogy sem a Habsburg Monarchia, sem Poroszország nem támogatta a görög autonómia ügyét, mert abban az oroszok balkáni térnyerésének veszélyét látták. A szövetségesek a török nemleges válaszra tengeri blokáddal válaszoltak, majd 1827 októberében a navarinói öbölben tönkreverték a török-egyiptomi hajóhadat.

A rákövetkező évben kitört az orosz–török háború. Az orosz hadak már majdnem elérték Konstantinápolyt, mikor 1829-ben megkötetett a drinápolyi béke, amely amellett hogy orosz védnökség alá helyezte a román fejedelemségeket, Moldvát és Havasalföldet, megnyitotta a Dardanellákat az orosz kereskedelmi hajók előtt, és autonómiát adott Görögországnak.

A görögök szabadságharca hivatalosan 1832-ben fejeződött be. Az 1830-ban Nagy-Britannia kezdeményezésére Londonban összehívott angol-orosz-francia találkozón döntés született egy független görög királyság felállításáról, amelyet a szultán 1832-ben ismert el. A görögök a Balkán-félsziget népei közül elsőként vívták ki függetlenségüket.

1.  A görögök megtanultak együtt élni a hódítókkal
2. A törökök nem találják az ellenszert

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
• A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
• Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
• 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
• Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
• A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
• Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
• Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
• Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére