A modern technika segítségével egyre többet mesélnek Európa lápi múmiái
2021. június 9. 15:11 Múlt-kor
Korábban
Egy másik király
Az újabb korban feltárt lápi hullák sem feltétlenül jártak jobban. Az Old Croghan-i embernek nevezett lelet tulajdonképpen egy fej nélküli felsőtest, két karral, az egyiken egy bőrből készült fonattal. 2003-ban, három hónappal a clonycavani férfi előtt találták meg, és ugyanahhoz a mocsárhoz tartozott, mindössze 40 kilométerre1 volt tőle.
A kiszámolt testmagassága a korabeli emberekéhez képest rendkívüli lehetett, körülbelül 1,98 méterre nőtt. A gondosan ápolt körmei arra utalnak, hogy nem hétköznapi munkát végző ember volt. A clonycavani férfihez hasonlóan neki is levágták a mellbimbóit, a vizsgálatok szerint még a halála előtt. A láp, ahol eltemették, egy olyan domb lábánál terült el, amelyet korábban királyi ceremóniákra használtak.
Az Old Croghan-i férfi fej nélküli torzója
A vizsgálatok szerint Kr. e. 362 és 175 között hunyt el, a végzetes sérülést pedig a mellkason található szúrás okozta. A halála idején a húszas éveiben járhatott, és a gyomortartalom alapján gabonában, valamint tejben gazdag táplálékot fogyasztott a halála előtt. A körmeinek kémiai analízise alapján ugyanakkor korábban rendszeresen ehetett húst is.
A megtalált növényi maradványok vizsgálatából arra is következtettek, hogy a halál időpontja valamikor téli, vagy hideg időjárás idején lehetett, mert sokkal kevésbé változatos zöldségeket találtak a gyomrában, mint clonycavani társánál.
Más kutatók éppen ezért nem valamiféle királyi személyt látnak az Old Croghan-i emberben, hanem egy termékenységi istennőnek bemutatott áldozatot. A mellbimbók eltűnése ugyanis megmagyarázható a mocsárban lejátszódó természetes folyamatokkal is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap