A megfőzött szív és a lángoló kakasok – öt hihetetlen történet a középkorból
2017. július 17. 14:04
A középkor világa számtalan bizarr, tréfás vagy éppen ijesztő esettel szolgáltatott alapanyagot a történetírók és mesemondók számára. A túlzott fantázia persze eme korszak emberétől sem volt idegen, így néha egészen elképesztő elbeszélések is fennmaradtak.
Korábban
A portugál király, aki holtan is trónra ültette kedvesét
IV. Alfonz portugál király 1339-ben legidősebb fiát és trónörökösét, Pétert összeházasította a szomszédos Kasztíliai Királyság egyik legbefolyásosabb nagyurának, Juan Manuel villenai herceg lányával, Konstanciával. Az ifjú herceg szeme azonban nem a kiszemelt arán, hanem annak Inês de Castro nevű udvarhölgyén akadt meg, akivel hamarosan házasságtörő viszonyt kezdett. Inês négy gyermeket is szült a trónörökösnek, és apja kifejezett tiltása ellenére feleségül is vette őt Konstancia halálát követően. A feldühödött uralkodó szörnyű bosszút állt: 1355-ben három emberét küldte az „affér lezárására”, akik csecsemő fiának szeme láttára fejezték le Inêst.
Péter sem bizonyult kegyesebbnek: a gyilkosok szívét kitépette és egy rövid, sikertelen lázadást kezdeményezett apja ellen. Amikor pedig 1357-ben Alfonz meghalt és Péter Portugália trónjára lépett, egyes források szerint egy egészen bizarr ceremóniával emlékezett meg szerelméről. Inês holttestét kiásatta sírjából, uralkodói díszekbe öltöztette, a trónra ültette, majd az ország valamennyi nemesét arra kényszerítette, hogy lerója tiszteletét a szomorú sorsú „királyné” előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.