„A magyarok történelmet írtak” – így látta a nemzetközi sajtó a 6:3-at
2019. november 25. 14:38 MTI
Korábban
A franciáktól Csehszlovákiáig
L'Equipe: "Úgy tűnt a mérkőzésen, mintha az angolok minden egyes gólnál tíz évet öregedtek volna. Szinte azt lehet mondani, hogy az angol csapat belesüllyedt a múltjába, ugyanakkor a magyarok a ragyogó sikerrel egyszerre csak a labdarúgás mesterei lettek."
Le Figaro: "A magyarok váratlan szerepcserére kényszerítették az angolokat: mint tanítványok, leckét adtak mesterüknek. A magyar játékosok tudása olyan nagyfokú, hogy minden nehéz technikai vagy taktikai húzásuk egészen természetesnek tűnt."
Le Monde: "A magyar csapat mindvégig hatalmas fölényben volt, győzelme egy pillanatig sem lehetett vitás."
Parisien Liberé: "A magyarok azon a pályán arattak hatalmas sikert, amelyen előttük a világ legjobbjai sorra kudarcot vallottak. Az angolok többé nem kérkedhetnek azzal, hogy odahaza legyőzhetetlenek."
Wiener Kurier: "A 6-3-as eredmény nem fejezi ki híven a magyar csapat nagy fölényét."
Neue Wiener Tageszeitung: "A magyar válogatott ezen a mérkőzésen a labdarúgás magasiskoláját mutatta be angol földön, a labdarúgás őshazájában."
Junge Welt: "A labdarúgás tanítómesteréből szerdán délután tanuló lett."
Der Abend: "Magyar csárdás Londonban. A magyarok mostani sikere nem a véletlen műve, hanem a sport területén is folyó tervszerű építőmunka eredménye."
Rudé Právo: "A magyar labdarúgás felhasználta a régi hagyományokat, és arra építette korszerű labdarúgóstílusát, amely tudományos elveken és új nevelési rendszeren alapszik. A csehszlovák labdarúgásnak fel kell használnia a magyarok tapasztalatait."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05