2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

„A lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el" – egy esős márciusi nap 1848-ban

2022. március 15. 09:50 Csernus Szilveszter

Ünneplés, szerelem, harag

Március 15-én este a lelkes forradalmárok előtt világos volt: ezt a napot meg kell ünnepelni.

A kor szokásaihoz és lehetőségeihez hűen ez egy színelőadás meglátogatását jelentette.A Nemzeti Színház aznap esti programjában szereplő Anton Hocebo: Benyovszky, avagy a kamcsatkai száműzöttek nem lett volna méltó a forradalmi napra, így az ifjak rávették Bajza József főrendezőt, hogy inkább nemzeti drámánkat, a Bánk Bánt játsszák aznap.

Az este 6-kor kezdődő műsor színészei kokárdában jelentek meg, a darab során felváltva ment az előadás és énekelte a tömeg Hunyadi László áriája, a Rákóczi-induló és a Marseillaise mellett a Nemzeti Dalt, a Szózatot és több népdalt is.

A dráma tetőpontján jöttek meg Petőfiék – ám Táncsics Mihály nélkül. A Gertrudist játszó volt szépségkirálynő Laborfalvi Róza ekkor egy nagy kokárdát adott Jókainak, amit egy teátrális csók követett.

Ezzel is a kor konvencióit sikerült áthágni, hiszen az intézetben nevelkedett Laborfalvi, harminc fölötti, hajadon színésznőként nem volt méltó egy nemesi származású 23 éves íróhoz a XIX. században.

Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy Jókait ezután nem csak a családja tagadta ki, de Petőfi is erre datálta barátságuk végét.

Az előadás végén, este 9-kor már polgárőrök ügyeltek a rendre az utcákon: a forradalom győzött. 1848. március 15-e vértelensége ellenére a maga nemében forradalom volt, kiharcolt eredményekkel.

Arról nem a forradalmárok tehettek, hogy nem vezényelték ki ellenük a katonaságot – bár ehhez Lederer Ignác budai főhadparancsnok gyanakvása is hozzájárult, hiszen nem volt egyértelmű, hogy a zömmel olasz nemzetiségű alakulatok melyik oldalra álltak volna. De ez a forradalmárok dicsőségén mit sem változtatott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A legendás Pilvax-kávézó, amelyet akkor még Fillingernek neveztekA tizenkét pont első nyomtatott példányaiGyülekező a Nemzeti Múzeum előttJókai MórIrinyi JózsefPetőfi Sándor

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár