A küzdelem bűvöletében élte kalandos életét Ernest Hemingway
2023. július 2. 15:05 Múlt-kor
62 éve, 1961. július 2-án önkezűleg vetett véget életének Ernest Hemingway aki egyszerre volt kalandor és életművész, a halál többszörös legyőzője, de mindenekelőtt író. Életútja számtalan érdekes történetből állt össze, az I. világháborúban a Vöröskereszt mentősofőrje volt, a II. világháborúban náci tengeralattjárókat derített fel halászhajójával, emellett vadászott Afrikában, bikaviadalokra járt Pamplonában, négyszer nősült, és sokat írt. Méghozzá jól, 1954-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, amelyet elsősorban Az öreg halász és a tenger című kisregényével érdemelt ki.
Korábban
A kalandoroké a világ
Egy természetjárás iránt rajongó orvos édesapa és egy művészetekre fogékony – zenei ambíciókat tápláló – édesanya gyermekeként született 1899. július 21-én az Egyesült Államok egyik eldugott szegletében, az Illinois államban található Oak Park településen.
A vadon hívószava már fiatalon izgatta Hemingway fantáziáját, a szomszédos Michigan erdőit családjával előszeretettel látogatták, édesapja negyedik születésnapja alkalmából egy egész napos horgászkirándulással kápráztatta el fiát.
Szorgalmas és eminens diák volt, noha édesanyja vágyát – hogy zenész legyen – nem teljesíthette: csellón tanult, de hamar kiderült, hogy ilyen irányú tehetsége nincsen. Ezzel szemben az írással már kamaszként „eljegyezte” magát, lázadó korszakát az egyetem helyett a Kansas Cityben megjelenő Star című lapnál riporterként töltötte.
A szerelmes háborús hős 1918-ban
Ugyan a helyesírás nem bizonyult erősségének, az egykor naiv vidéki fiú nagyon sokat tanult az életről, a bűnözésről és legfőképpen a történetmesélésről. Itt sajátította el a rövid, mégis kifejező tőmondatokból álló írástechnikáját.
Kansas Cityben egy barátjával együtt elhatározta, hogy mindenképpen hozzá akar járulni nemzetének I. világháborús erőfeszítéseihez, de gyenge szeme miatt nem lehetett katona. Végül a Vöröskereszt mentősofőrjeként kapott feladatot, ám nem elégedett meg a háború távoli szemlélésével, mindenképpen a fronton akart szolgálni (az osztrák-magyar-olasz fronton erre lehetőséget is kapott). Piavénál megsebesült, a milánói kórházban lábadozva szeretett bele egy ápolónőbe. Ebből a reménytelen vonzalomból és háborús élményeiből született 1929-es Búcsú a fegyverektől című regénye.
Amerikába visszatérve – édesanyja szavaival – „vándorcigány” életet élt, ezért is szorgalmazta, hogy vegye el a jómódú Hadley Richardsont. A szerelmesek összeházasodtak, és együtt költöztek Párizsba, ahol Hemingway a Toronto Star című lap tudósítójaként vállalt munkát. Az itt élő amerikai írók, köztük F. Scott Fitzgerald és Ezra Pound biztatták írásra; első szépirodalmi művei is Párizsban jelentek meg.
Első sikerét az 1926-os Fiesta című regényével aratta, amelyben a háború utáni „elveszett nemzedék” tagjairól írt. Ezt a generációt saját köreikben úgy jellemezték, mint akiket a dicsőség ösvényén vezettek halálba, de nem a nemes hazafiság, hanem nagyhatalmi érdekek manipulálták őket. Az élmény arra ösztökélte a fiatalokat, hogy az idősebbekben és az ideológiákban nem szabad megbízni, csak a személyes élmények valódisága lehet kapaszkodó az élet útvesztőiben.
Hemingway síelt, horgászott, vadászott, Afrikát egyfajta második otthonának tekintette. Annyira tehetséges puskás volt, hogy egy helyi felügyelő egyszer egy vadászati egység vezetésével is megbízta. Bikaviadalokat is előszeretettel látogatott, a pamplonai eseményt lényegében ő virágoztatta fel, és ihletésére vált népszerű turisztikai látványossággá.
Értelmezésében a bikaviadal egy három felvonásos dráma: a matadorok belépése, majd a bikák elszabadulása, végül a halál. Kedvteléseivel kapcsolatban kritikusai gyakran megjegyezték, hogy nem adta meg az élővilágnak járó kellő tiszteletet.
Egy, a természetre kevésbé, társaira annál veszélyesebb hobbija volt a bokszolás. Férfiúi hiúságát legyezgette, hogy a sportágban rendkívül tehetségesnek bizonyult, saját otthonában is berendezett egy bokszringet, ahol vendégeivel „ütögethetett”.
Fennmaradt róla egy anekdota, miszerint egy alkalommal a Bahama-szigetekhez tartozó Biminin egy horgászversenyt nyert, de a felbőszült helyieknek felajánlotta, hogy hárman kiállhatnak ellene bokszolni, és amennyiben veszít, visszaadja a jutalmat. A jelentkezők kudarcot vallottak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap