2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A kukoricaföldből kinőtt Sztálinváros

2020. január 15. 19:28 Múlt-kor

„A csaknem harmincezer lakosú új, Duna menti városunkat, a hatalmas vasművet pár esztendő alatt saját gyermekéhez méltó szeretettel és nagy jövőt ígérő büszkeséggel zárta szívébe felszabadult népünk. A pentelei puszták helyén épülő nagy békealkotás fejlődését, izmosodását egyaránt figyelemmel kísérik a városi és a falusi dolgozók” – lelkesedett 1955 januárjában a pártlap Szabad Nép az első ötéves terv egyik „legragyogóbb” eredményéről.

Dunapentele, az egykori falucska tulajdonképpen az „imperialisták láncos kutyájának”, vagyis a szocialista országok táborából kiebrudalt Tito Jugoszláviájának köszönheti gigantikus fejlődését. Az erőltetett iparosítást célul kitűző terv gazdái 1949-ben ugyanis még Mohácsra álmodták az ország legnagyobb kohászati bázisát, de mivel az túlságosan közel feküdt volna az ellenséghez, a kötelező éberség miatt új terület után néztek. Így esett a választás az alig négyezer lelket számláló Dunapentelére. A minisztertanácsi döntés nyomán az addig legfeljebb vízimalmairól ismert nagyközségből, valamint egykori kukoricaföldjeiből a magyar kohászat fellegvára lett.

1950 májusától az ország minden részéről érkeztek az egy évvel később már Sztálinvárosra keresztelt településre az építők, akik között egyaránt akadtak csillogó szemű, őszinte hitű fiatalok, tudósok, kalandorok és deklasszálódott elemek.

A kirakatberuházás valójában igen messze állt a szocialista tökélytől. A rohamtempójú építkezés számos konstrukciós hibát és selejtes épületelemet szült. Volt, hogy egy gyári szellőztetéshez elengedhetetlenül szükséges nyílászárót csak a külső falon futó vaslétráról lehetett megközelíteni, olykor a kilincsek hiányoztak, de olyan is előfordult, hogy az ablakokat csak a széles ablakpárkányra felmászva lehetett kinyitni.

További hasonló érdekességeket olvashat a XX. századi magyar történelemről a Múlt-kor őszi különszámában.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár