A kritikusok fanyalgása fogadta a megzenésített Himnuszt
2023. július 2. 18:05 MTI
179 éve, 1844. július 2-án mutatták be a pesti Nemzeti Színházban Kölcsey Ferenc Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című költeményének megzenésített változatát, amelynek szerzője Erkel Ferenc volt, és amely Magyarország nemzeti himnusza lett.
Korábban
A Habsburg Birodalomnak – amelynek Magyarország is része volt – 1797-ben, a napóleoni háborúk idején született himnusza. Joseph Haydn angliai koncertkörútján tapasztalta meg, hogy milyen lelkesítő hatással van az angolokra a brit himnusz, a God Save the King, és hazatérve hasonló, a hazafias érzelmek felkeltésére alkalmas darabot komponált.
Így született meg Leopold Haschka versére a Gott erhalte Franz den Kaiser. A dal először 1797. február 12-én, I. Ferenc császár születésnapján csendült fel. A darab – amelynek magyar szövege is született – a kezdetektől a soknemzetiségű Habsburg Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia himnuszának számított, hivatalos eseményeken ez csendült fel, Magyarországon azonban soha nem vált igazán népszerűvé.
A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Kölcsey műve előtt a katolikus magyarok nemzeti imaként a Boldogasszony anyánk című, valószínűleg a 18. század elején keletkezett egyházi népéneket, valamint az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű Szent István-éneket, míg a reformátusok a 90. zsoltárt (Tebenned bíztunk eleitől fogva) énekelték.
Felekezeti hovatartozástól függetlenül népszerű volt a hatóságok által tiltott Rákóczi-induló, amelyet később a francia Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésített.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Kölcsey 1815-ben Szatmárcsekére költözött öccséhez, akinek rossz gazdálkodása miatt a családi birtok rendbehozásának terhe a költő vállára nehezedett. Vidéki elszigeteltségében, magányában formálta költészetét, új műfajokkal próbálkozott.
Kölcsey Ferenc – a szerző
1821-től kezdődő lírai korszakának fő műfaja a hazafias szabadságóda és a népköltészet eredményeit felhasználó lírai dal lett. A bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában keletkezett hazafias költészetének remeke, a Hymnus, melynek szövegét 1823. január 22-én tisztázta le – e napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.
A vers keretét adó első és utolsó versszak – a könyörgés – imát, fohászt tartalmaz. A keret által közrefogott versszakokban a költő számot vet a nemzet múltjával, felidézi a honfoglalásnak és Mátyás korának dicső jeleneteit, majd a nagy katasztrófákra, a tatárjárásra, a török hódításra, a szabadságharcok bukására emlékeztet. A hatodik és hetedik versszak már jelen időre vált.
A bűnök felemlítése a vallásos szellemű hazafias költészetet idézi, egyben fájdalmas önbírálat is. A vers végén ismét felhangzik a fohász, de a költő ekkor már szánalomért könyörög Istenhez. A Hymnus először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő a Magyar nép zivataros századaiból alcím nélkül, ami egyes irodalomtörténészek szerint szerkesztői önkény vagy a cenzúra kijátszása miatt történt. 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében a Hymnus már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.
A költemény megzenésítésére 1844-ben, a költő halála után hat évvel hirdetett pályázatot Bartay András, a pesti Nemzeti Színház igazgatója. A 20 arany pályadíjat a beérkezett tizenhárom pályaműből Erkel Ferencnek, a Nemzeti Színház karmesterének ítélte a zsűri. A művet 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban, hivatalos állami ünnepségen 1848. augusztus 20-án csendült fel először.
Erkel Ferenc – a megzenésítő
Erkel zenéje nem aratott rögtön osztatlan sikert. A Honderű ugyan mint felséges néphimnuszt dicsérte, „melyet Kölcseynk és Erkelünk egyesült lantjaik teremtének”, ám fanyalogva hozzátette: „a Hymnus szelleméhez alkalmazott templomi zene... a nép ajkán visszhangra nem fog találni”.
A lap jövendölése nem teljesedett be: már 1844 augusztusában megszólalt a Himnusz nyilvános népünnepségen, az óbudai hajógyárban a Széchenyi gőzös vízrebocsátásakor, majd pár nap múlva a pesti polgári őrhad zászlószentelésén.
A művet főleg színházak, színészek és az ifjak terjesztették, rendszeresen elénekelték különböző rendezvények alkalmával, és igazi jelentősége a szabadságharc utáni elnyomás éveiben mutatkozott meg. A dal és a vers nemzeti ima lett, mondhatni közmegegyezéses alapon a magyarok nemzeti imádságává vált. Hivatalosan az 1949-es alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![Kádár](/ih0Ax/label/.cut-640x400/211.jpg)
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)