A haza javára fordította gyűjtőszenvedélyét a nyughatatlan világutazó, Xántus János

Személyét sok jelzővel lehetne illetni, valamennyi közül mégis a kíváncsiság volt mozgalmas életének első számú mozgatórugója. Az 1825. október 5-én született Xántus János igazi nyughatatlan utazó volt, aki az Egyesült Államokban és a Távol-Keleten is megfordult, Budapesten pedig állatkertet alapított.

Amerika meghódítója, a múzeumok „őre”

Az egyik legnagyobb néprajzkutatóként Kelet-Ázsia és Amerika ismeretlen és titokzatos világát hozta el Budapestre, valamint értékes gyűjteménye mellett megteremtette a néprajzi muzeológiát is. Saját intuícióit követte, tudományos igényességgel és a köz javára akart cselekedni: ő volt az első, aki múzeumi sajtótájékoztatót tartott.

Xántus dunántúli ügyvédként kezdte pályafutását. Az 1848-as szabadságharcban honvédtisztként vett részt, ennek leverése után, 1850-ben Anglián át az Egyesült Államokba emigrált. Itt sokféle munkát elvállalt, a kontinens igazán akkor vált az „ígéret földjévé” számára, amikor felfedezői- és gyűjtőszenvedélyének hódolhatott.

Első észak-amerikai gyűjtéseire a Kansas államban teljesített katonai szolgálata teremtett lehetőséget. 1856 derekán kapta meg első nagyobb, önálló feladatát: az Arkansas folyó forrásvidékének feltérképezését. Dél-Kaliforniában, Fort Tejonban 16 hónap alatt 24 ládányi anyagot gyűjtött össze, ezzel a vidéket Amerika egyik legjobban feltárt területévé tette. Több fontos tudományos intézménnyel, így a Francia Tudományos Akadémiával, a British Museummal és a washingtoni Smithsonian Intézettel épített ki kapcsolatot.

A Magyar Nemzeti Múzeum Xántus jóvoltából több ezer példányt tartalmazó, rendkívül gazdag anyagot kapott Amerikából: 72 emlős, 1276 madár, 294 madártojás, 105 madárfészek, 116 hüllő, 3783 puhatestű, 1608 rovar preparátumát tartalmazta a gyűjtemény. Ma már nem teljes a kollekció, a madárgyűjtemény ugyanis 1956-ban megsemmisült.

Utazásairól naplót vezetett és rajzokat készített. 1858-ban a következőt írta erről: „Mint Ön tudja, én nem szoktam absolute hiába utazni. Életem 18-ik évétől rendes naplót vezetek, mely azonban nőttön nőtt tartalomban, s külföldön létem óta a tározókat fűzetek, s utóbb a füzeteket pukkadt kötetek váltották fel. Egy kissé rajzoló is lévén soha nem mulasztottam el érdekesebb helyeket és jeleneket craquirozni sem. S így jelenleg utazás jegyzeteim közel 100 írott kötetet foglalnak el, legalább 1000 rajzzal."

Az erős dokumentációs igényt nemcsak a tudományos követelményeknek való megfelelés táplálta, Xántus mindenkit szeretett volna utaztatni: „Szeretném, ha az egész világ velem utazna s mindent látna, mit én látok” – írta 1857-ben, Philadelphiában kelt levelében.

[galeria_kep_35320]

Amerikából 1864-ben tért haza, Budapesten fő előkészítője volt a Pesti Állatkert megalapításának, 1866-tól igazgatóként vezette az intézményt, de nem sokáig maradt e tisztségben.

Xántus modern elveket vallott, többször adott hangot kritikájának, ha szakmailag kifogásolható munka folyt a magyar múzeumokban. 1864-ben a Magyar Tudományos Akadémián szólalt fel a Nemzeti Múzeum gyakorlata ellen, miszerint a múzeumot a mecénások ízlése és elképzelése szerint rendezik be ahelyett, hogy a működés tudományos alapokon nyugodna.

Korszerű kezdeményezés volt részéről a tárgyismertető katalógusok közreadása is. A múzeumi kiállítást nem egy zsúfolt bazárként képzelte el, hanem egy olyan bemutató térként, ahol a látogató autentikus atmoszférában gyarapíthatta ismereteit.

Gyűjtemény Kelet-Ázsiából

Xántust Eötvös József közoktatási miniszter 1868-ban bízta meg a kelet-ázsiai expedíción való részvétellel. Az osztrák és magyar zászlók alatt indított felfedező út Xántusnak addig tartott, amíg nem érezte úgy, hogy korlátozzák tevékenységében.

1869 januárjában a mai Thaiföldön csatlakozott a flottához, de Japánban már az év végén függetlenítette magát az expedíció osztrák vezetésétől, majd a magyar kormány képviseletében a maláj szigetvilág felé folytatta útját.

1870 őszén tért haza, a maga ácsolta ládákban küldte haza gyűjtését: 350 ezer tételt meghaladó természettudományi anyagot és 2690 darabból álló néprajzi tárgygyűjteményt, amelyből 1872-ben megalapította a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályát.

Értékes fotókollekciójának fókuszában a kelet-ázsiai kézműves ipar állt, de a képeken keresztül a mindennapok világa is kibontakozott. A színezett vizitkártyákon Japán, Kína, Sziám, Jáva, továbbá Egyiptom, Ceylon, Kelet-India, Borneó, Szumátra és Szingapúr lakói láthatók.

Fogarasi Klára ismertetőjéből kiderül, hogy különböző társadalmi és etnikai csoportok és hétköznapi életképek elevenednek meg a műtermi felvételeken, mint például a sziámi király polgári és hagyományos ünnepi öltözékében, főrangú katonai méltóságok, nemesemberek, tisztviselők, ceyloni utcai zenészek, hindu kígyóbűvölők, jávai harcosok és arab vízárus gyerekek.

A tárgyakból rendezett kiállítás 1871 tavaszán nyílt meg a Nemzeti Múzeum Természeti Tárának egyik termében. Xántus a magyar múzeumok történetében először sajtótájékoztatót tartott a kiállítás megnyitása előtt.

Az Archeológiai Értesítőben a magát meg nem nevező szerző így bírálta Xántus munkáját: „[…] míg kénytelenek vagyunk minden nap a legbecsesb honi leletekről vagy gyűjteményekről lemondani – mivel állítólag nincs pénz, ne költsünk nagyobb összegeket olyanokra, melyek miatt, ha tárlatainkban hiányoznak, senki sem tehet szemrehányást, míg minden magyar fájdalommal nézi a külföld múzeumaiban a magyar tárgyakat, melyeket megvenni elmulasztottunk, mivel erre nem volt pénzünk.”

A múzeumi szféra szereplői és irányítói sem támogatták a felfedező elképzelését, Pulszky Ferenc múzeumigazgató például zsibvásárként tekintett a gyűjteményre. A Xántus által a „tespedés és tengődés érájának” nevezett másfél évtizedes mellőzöttségből az önálló Néprajzi Múzeum létrehozásának ötlete zökkentette ki. 

Humánetika és természetvédelem

A tudományos és múzeumi világon túl Xántus munkásságának van egy sokkal tágabb értelmű öröksége is. A rá jellemző humánetikai gondolkodásban az ember természettel, illetve környezetével szembeni felelősségtudata, a döntéshelyzetek morális szempontú átgondolása, és a társadalmi közösségek életminőségének javítása jut érvényre.

Xántus korában még nem volt elterjedt a társadalmi és gazdasági átalakulások természetkárosító hatásainak figyelembe vétele. A nagy utazó korát meghaladva tekintett a természetvédelem perspektívájából a világban zajló folyamatokra.

A korszak a természet és az ember viszonyának radikális átalakulását hozta el, az urbanizáció, az ipari forradalom, a közlekedés fejlődése gyökereiben változtatta meg a környezeti viszonyokat. Ezzel együtt megjelentek a természetvédelmi törvények, amelyekkel különleges adottságú területeket helyeztek védelem alá. Magyarországon ez az irányzat a 20. század elején terjedt el, elsősorban Cholnoky Jenő, Herman Ottó és Kaán Károly munkássága révén. 

Mindemellett a tudományos világ is megváltozott: a felfedező utak, a különféle terepmunkák, ezek intézményi hátterének kialakulása, a múzeumalapítások, illetve a tudományos közélet és a sajtó bővülése a megszerezhető tudás robbanásszerű növekedéséhez vezetett.

Xántus felismeréseire nagy hatással volt a Távol-Keleten megismert szemléletmód, valamint utazásainak köszönhetően egymástól teljesen eltérő termelési módok működésével is megismerkedhetett. A 19. század változást hozott a távoli földrészeken élő természetközeli népek életformájának megítélésében is. Egyes utazók már felismerték azon értékeiket, amelyek ekkorra már nagyon messze kerültek a városlakó közösségek mindennapjaitól.

[galeria_kep_35321]

Xántus érzékenyen beszámolt az indián kultúrák eltűnéséről, földjeik kisajátításáról is. A kelet-ázsiai expedíciója során a kínai kikötővárosokban megfordulva a nők alávetettsége érintette meg. Mexikóban a kirívó társadalmi visszásságokra, a kétarcú politikára lett figyelmes. Ahogyan Szász Éva írta könyvében róla: „a hatalmi posztokra vágyók szemfüles és ravasz játszmái, a szegénységbe taszított ártatlanok tehetetlen helyzete feltűntek Xántusnak, és előcsalogatták társadalmi egyenlőtlenségeket bíráló, enyhén cinikus intellektusát.”

Xántus feljegyzéseiből is kirajzolódik erős intuitív személyisége, asszociatív gondolkodásmódja, érzelmekhez, benyomásokhoz kötődő írói stílusa. Gyakran írt le egy-egy jelenséget, amelyet magyarországi tapasztalataihoz társított. Szász Éva e hatásokat így összegezte: „Érthető, hogy aki ilyen messze merészkedik a világ megismerésében, hatalmas távlatokat fog be térben és időben, bepillanthat különböző korokba, majd átugrik civilizációs fázisokat és mindegyikben magabiztosan mozog, mint ahogy Xántus tette, az elképzelhetetlenül gazdagon térhet vissza hazájába testben, lélekben és szellemiségben.”

Xántus János könnyen esett szerelembe is. Az 1868. szeptember 2-án Doleschal Gabriellának írt levele megmutatja, hogyan fogott neki az udvarláshoz a már felvezető szövegében is impozáns vallomásában:

„Mindezt néhány szóban mondhatnám el, s a társadalmi illem és szokás korlátoltságával, ha – egy mindennapi lény állana előttem. De Kegyed oly magasan áll neme átlaga fölött, Kegyed lelke oly emelkedett, szelleme oly ítélőtehetséggel látva el, s műveltsége olyannyira türelmet feltételező, s szólásra bátorító; miként a legkisebb habozás nélkül ülök le asztalomhoz, s határ nélküli bizalommal mondom el – amint következik [...]” A nagy kezdeti lelkesedés ellenére a szerelem egyébként nem tartott olyan sokáig, és hamarosan egy második házasság követte.

Xántus az a fajta tudós volt, aki nem szakadt el kora világától, céltudatosan és kitartóan képviselte elveit. A millenniumi rendezvénysorozatot már nem érhette meg, 1894 tavaszán tüdőgyulladást kapott, családja az Adriai-tenger partjára vitte gyógyulni, ám életét nem sikerült megmenteni, 1894. december 13-án Budapesten elhunyt.