A Harmadik Birodalom hívéül szegődött a részecskefizikát forradalmasító Hans Geiger
2023. szeptember 24. 20:20 Múlt-kor
A német Hans Geiger részecskefizikával foglalkozott, az anyag elemi összetevőit, sugárzását és kölcsönhatásait vizsgálta. Ezentúl vizsgálta a kozmikus sugárzást is és részt vett a Harmadik Birodalom atomfegyverprogramjában. A részecskeszámláló feltalálója 78 éve, 1945. szeptember 24-én hunyt el Potsdamban.
Korábban
Alapvető felfedezések kora
Hans Geiger az indológus Wilhelm Ludwig Geiger öt fiának egyikeként 1882-ben, Neustadtban látta meg a napvilágot. Fizika doktorátusát 24 évesen szerezte meg az Erlangeni Egyetemen, ahol nem csengett ismeretlenül a Geiger családnév, hiszen édesapja is ennek az intézménynek volt a professzora.
Geiger korának legnagyobb fizikusai között dolgozott. A Manchesteri Egyetemen előbb Arthur Schuster, majd nyugdíjba vonulása után Ernest Rutherford asszisztense lett. Utóbbitól azt kapta feladataként, hogy fejlesszen ki olyan eszközt, amellyel meg lehet számlálni a becsapódó alfa-részecskéket (hélium atommagokat).
Ez lett a később róla elnevezett Geiger-Müller-féle számláló első változata. További kísérletezésük során Rutherford és Geiger, valamint az utóbbi munkáját segítő Ernest Marsden nagy előrelépést tettek az atommag szerkezetének megismerésében. A világunk legapróbb alkotóelemeinek feltárására felé tartó nagy utazás azonban nem velük kezdődött.
Az atomi méretű struktúrák vizsgálatában 1895-ben Wilhelm Conrad Röntgen tett nagy előrelépést a róla elnevezett röntgensugárzás felfedezésével. Ezután Párizsban Marie Curie bebizonyította, hogy az urán és annak vegyületei mellett egyik másik elem, a tórium is ilyen újfajta sugárzást bocsájt ki. A polónium és a rádium felfedezése mellett a radioaktivitás szót is a lengyel tudósnő használta először.

Az új-zélandi Rutherford Angliában csatlakozott J. J. Thomsonhoz, akivel azt kutatták, hogyan teszik a röntgensugarak elektromosan vezetővé a levegőt. Mialatt Thomson az elektronok felfedezéséért Nobel-díjat kapott, Rutherford az alfa- és béta-sugárzásokat különböztette meg sikeresen, majd a felezési idő fogalmát is bevezette.
Ernest Rutherford a laboratóriumában (1905) (Wikipedia / Wellcome Images / CC BY 4.0)
A Nobel-díjat számára az a felfedezése hozta meg, amelyben rámutatott, hogy – a korábbi feltevésekkel ellentétben – az atomok nem állandóak és a radioaktivitás során egyik elem a másikba alakul át. Innentől kezdve a tudóstársadalom nagy részét leginkább az érdekelte, mi alakítható át mivé.
A béta részecskéket hamarosan azonosították a Thomson által felfedezett elektronnal, az alfa-részecskék azonban már több fejtörést okoztak. Ezek mérete ugyan felfoghatatlan, ezermilliárdszor kisebbek egy bolhánál, mégis mindegyik érzékelhető.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A Habsburg, aki elvesztette Bécset
- A jazz szégyenlős királynője, Ella Fitzgerald 10:35
- Családfőként is kíméletlen volt a kommunista diktátor, Sztálin 09:50
- Kolbászpörkölttel kerekedtek felül a finnek a szovjet csapatokon 09:05
- A WC-k víztartályait és a zárakat is biztonságosabbá tette Joseph Bramah tegnap
- tegnap
- Kétszer is mindenétől megfosztotta a magyar állam Gombaszögi Fridát tegnap
- Nemesi címet ért Dreyse háborút forradalmasító találmánya tegnap
- A tenger törvényének nevében öltek a kannibál angol tengerészek tegnap