A halott Kossuth Lajostól is féltek Ausztriában, éjszaka haladt át a koporsóját vivő vonat

2021. április 1. 12:40 Csernus Szilveszter

Korábban

A Pestre rohamtempóban érkező Petőfitől az egyetlen elcsattanó pofonig – ezt írtuk március 15-ről
„Kivégzése” után végül elítélője fejére helyezte a koronát Andrássy Gyula
„Célratörő hatékonysággal” töltötte be a mostohaapa szerepét Széchenyi István

Gyászmenet a körúton

A temetésre április 1-jén, vasárnap került sor, de a főváros már előző nap tele volt „öltönyös hajléktalanokkal”, akik vidékről jöttek végső búcsút venni „Kossuth Apánk”-tól és nem foglaltak szállást arra az egy éjszakára. Reggel tíz órakor kezdődött el a gyászszertartás a múzeum előcsarnokában. Miután a Budai Dalárda elénekelte a Himnuszt, Gerlóczy Károly alpolgármester, Sárkány Sámuel lutheránus püspök és Jókai Mór emlékezett meg Kossuthról.

A menet félórás késéssel indult meg (annyi időbe telt ugyanis eltávolítani a múzeum lépcsőjéről a két nap alatt odahordott virágokat), melyet tizennyolc – körülbelül kétezer koszorúval megrakott – kocsi kísért. A temetés lebonyolítását magára vállaló Első Magyar Szállítási Vállalat által kijelölt 5-6 kilométeres útvonal a Múzeum körúton, a Károly körúton, a Váci úton, az Andrássy úton, a Teréz körúton, az Erzsébet körúton és a Rákóczi körúton keresztül vezetett az akkor még külvárosi Kerepesi temetőhöz.

Az említett utak mindkét oldalát hömpölygő sorokban töltötték meg a gyászolók, továbbá – a fennálló balesetveszélyről és tiltásról tudomást sem véve – minden erkély, ablak, kirakat, párkány tömve volt emberekkel. A körúti lakástulajdonosok ugyanis már a temetést megelőző napokban hirdetéseket adtak fel a legolvasottabb lapokban, melyekben jó pénzért kínálták kibérelhető erkélyeiket, ablakaikat.

Még a kéményeken, fákon is kíváncsiskodók lógtak, sőt órákkal a menet előtt asztalokból, létrákból rögtönöztek afféle mozgó tribünöket, amelyek a csodával határos módon elkerülték a leszakadást. Az utcákon közben Kossuth-képeket és érméket, apró ereklyéket árultak.

A menetet a temetkezési társulat lámpás, lovas emberei nyitották meg. Utánuk az öreg honvédek következtek, élükön az egyszerű, „Kossuth Lajos. Élt 92 évet.” feliratú fejfát vivő Vasvári Kovács Józseffel. Az ősz szakállú 1848-as hős a menet alatt többször is elérzékenyült, elcsukló hangon ígérte meg, hogy Kossuth után többé senki temetésén sem kíván szerepet vállalni.

A honvédek oldalán vonultak az egyetemisták, őket a koszorús kocsik, majd a nyolc fekete ló által húzott gyászhintó követte. Közvetlen a koporsó mögött helyezkedtek el a családtagok, a világi, illetve egyházi élet nagyságai. A kormányzó szülő-(Monok), és keresztelőfalujából (Tállya) érkezők is ebben a sorban vonulhattak a temető felé. A menet (amely az egyes körutakon folyamatosan bővült, az Erzsébet körúton például a polgárnők láncával egészült ki) hátralévő részét az egyéb küldöttségek sokasága és maga az ország népe jelentette.

A korabeli lapok becslései kétszázezertől egymillió főig terjedő gyászoló tömegről szóltak, de mindenképpen a magyar történelem eddigi legnagyobb gyászceremóniájának lehettek résztvevői a jelenlévők. Az újságok beszámoltak arról is, hogy egy ember életét vesztette a tömegben, illetve egy várandós anya egészséges gyermeknek adott életet.

A gyászhintó útvonalán egész délelőtt szólt az ének, hol a Kossuth-nótákat, hol a Szótatot, hol pedig Kölcsey Himnuszát dalolták egymást túlharsogva a gyászolók. A Szent István Bazilika harangja is többször megkondult, ami azért kivételes, mert Kossuth vallásának megfelelően csak az evangélikus templomok harangjai zúgtak a temetés alatt.

előző oldal következő oldal 3 / 4