A háború 10 fenegyereke, aki nem ismerte a félelmet
2020. március 18. 08:15 Múlt-kor
Korábban
Önként Auschwitzba
Witold Pilecki a lengyel hadsereg lovassági hadnagyaként kezdte meg tevékenységét a második világháborúban, majd Lengyelország lerohanása után földalatti szervezkedésbe kezdett. Pilecki egy varsói razzia folyamán gyakorlatilag „elfogatta” magát, hogy bejusson az auschwitzi koncentrációs táborba, ahol 945 napot töltött, miközben információt gyűjtött a tábor működéséről és megpróbált egy belső ellenállási hálózatot felállítani. 1943 áprilisában megszökött Auschwitzból, hogy felvegye a kapcsolatot a Honi Hadsereggel és javaslatot tegyen a tábor megtámadására. Auschwitz ellen végül nem indult támadás, de Pilecki részt vett a német megszálló csapatok elleni harcban, a Varsói Felkelésben. A lengyel antikommunista hazafit végül kémkedés vádjával az erősen szovjetbarát lengyel katonai bíróság 1948-ban halálra ítélte.
Élete a zuhanás
A német Hans-Ulrich Rudel a második világháború legeredményesebb zuhanóbombázó pilótájaként 519 harckocsit, 150 löveget és 9 vadászgépet semmisített meg, de a trófeái között három hajó is szerepelt (egy csatahajó, egy cirkáló és egy romboló). A Vörös Hadseregnek okozott veszteségek miatt Sztálin tekintélyes, 100 ezer rubeles vérdíjat tűzött ki a fejére. Mivel minden fellelhető német katonai kitüntetést megkapott, Hitler külön az ő kedvéért egy új Vaskereszt kitüntetést alapított. Rudel 30 gépet fogyasztott el a második világháború alatt (mindegyiket lelőtték), és 1945-ben olyan súlyosan megsérült, hogy az egyik lábát amputálni kellett. Rudel az amputáció után is ragaszkodott a bevetésekhez és háború végéig harcolt, majd embereivel átrepülve a szovjetek által ellenőrzött légtéren amerikai fogságba esett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05