A Globe-ban állítják ki Shakespeare tavaly megtalált Első fólióját
2015. február 25. 13:58 MTI
Kiállítják Shakespeare Első fóliójának tavaly Franciaországban megtalált példányát a londoni Shakespeare's Globe-ban. A színház bejelentése szerint a ritka kötet, amelyre tavaly bukkantak egy francia kisváros, Saint-Omer könyvtárában, 2016 júliusától két hónapon keresztül lesz látható Londonban.
Korábban
A Temze partján található Shakespeare's Globe 1997-ben nyílt meg közel ahhoz a helyhez, ahol a William Shakespeare társulatának otthont adó eredeti Globe Színház állt. A 17. században a környéken működtek az angol főváros nyomdái is, így a kötet több ponton is kötődik a helyszínhez.
A Shakespeare halála után hét évvel, 1623-ban kiadott Első fólió - teljes címén Mr. William Shakespeare vígjátékai, királydrámái és tragédiái - című gyűjtemény az angol drámaíró ismert 38 színpadi műve közül 36-ot tartalmazott. A gyűjteményt mintegy 750 példányban nyomtatták ki, amelyek közül ma 230 kötet ismeretes. Köztük van az a tavaly megtalált példány is, amelyre a Calais közeli Saint-Omer egykori jezsuita kollégiumának gyűjteményében bukkantak.
A kötetet Remy Cordonnier könyvtáros azonosította, a könyv címlapja hiányzott, így ezt megelőzően tévesen egy 18. századi nyomdai munkának gondolták. A könyvtáros szerint bizonyos jelek arra utalnak, hogy a kötetet a kollégiumban diákelőadásokhoz használták fel. Ilyen nyomok a könyvben olvasható jegyzetek, illetve az is, hogy egyes, feslettségnek minősülő tréfákat áthúztak a szövegben. Az Első fóliót az egyik legértékesebb angol nyelvű könyvként tartják számon. Egy példány 2006-ban 6,8 millió dollárért (1,8 milliárd forint) talált vevőre a Christie's aukciós ház árverésén.
Saint-Omer polgármestere szerint Remy Cordonnier így adta tudtára a felfedezését: "azt hiszem, megtaláltuk a világ második legértékesebb könyvét". A kisváros a világ legértékesebb nyomtatott könyvének tartott 15. századi Gutenberg-biblia egy példányával is büszkélkedhet. "Ez a példány most vissza fog térni ide, pár száz méterre attól a helytől, ahol eredetileg készült. Ez varázslatos" - vélte Mark Rylance, aki korábban a Shakespeare's Globe művészeti vezetője is volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.