A 4 ezer éves, medvefej-formájú babacsörgő még ma is működik
2016. október 24. 14:04
A világ egyik legrégebbi gyermekjátékát, egy négy évezreddel ezelőtt készült csörgőt tártak fel a novoszibirszki régészek egy bronzkori településen. A medvebocsfejre hasonlító eszközben még most is megtalálható az a néhány kövecske, ami a rázás során csilingelő hangot ad ki az agyagcsörgő belsejéhez történő koppanáskor.
Korábban
Valószínűleg a gyermekek szórakoztatására készített játékok közül az egyik legegyszerűbb és mégis legzseniálisabb találmány a babacsörgő, amelynek tönkretételéhez igen nagy fantázia (vagy erő) szükségeltetik a csöppségektől. A mai Oroszország déli, Kazahsztánhoz közel eső novoszibirszki régiójában feltárt, mintegy 4 ezer éves gyermekcsörgő is a mai napig üzemképes, holott évszázadokat pihent a föld alatt.
„Az agyagból készült csörgőcskén egy kis fogantyú látható, amelynek segítségével a gyermekek megfoghatták az eszközt. A belül üreges játékot az agyagból történő megformálása után egyszerűen kiégették. A benne található apró kövek fajtáját még nem tudjuk megmondani, elemzésükre Röntgen-sugarakat fogunk használni. Külön érdekesség, hogy a csörgő még most is működik” – mondta az angol nyelvű The Siberian Timesnak Vjacseszlav Mologyin, a Novoszibirszki Régészeti és Néprajzi Intézet igazgatója.
A Vengerovo-2 nevű régészeti területen feltárt, izgalmas lelet a kutatók szerint a Kr. e. III. évezredben készülhetett, az óvatosabb becslések szerint 3800-4000 éves lehet. És elképzelhető, hogy tartalmazza az alkotó „aláírását” is. „A csörgőn lévő díszről úgy véljük, egyfajta bélyeg, amelyet maga a művész rajzolhatott rá a még nem teljesen száraz játék külsejére, valószínűleg csonttal” – tette hozzá Mologyin.
A régió ezen régészeti területén a szakértők idén nyáron több mint 50 sírt, közel száz rituális vermet és két házhelyet találtak, ahol minden bizonnyal a bronzkorban is éltek emberek. „Az egyik ilyen épület maradványai között találtunk rá a medvebocsfejet mintázó, a bronzkor elejéről (a Kr. e. III. évezred elejéről) származó agyagcsörgőre, amely a mai napi működik, és csilingelő hangot ad ki” – magyarázta a kutató a portálnak.
Egy másik különleges felfedezés, amelyet a Vengerovo-2 házhelyénél tártak fel, egy vélhetően füstölőnek szánt bronz szobrocska. Mologyin elmondása szerint madár alakja van, úgy véli, egy varjút ábrázol.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap