5 bizarr történet, amely az első keresztes hadjárat során esett meg
2018. március 20. 13:58
Korábban
Gottfried és a medve
A Jeruzsálemet végül sikeresen elfoglaló keresztes hadjárat egyik legfontosabb vezetője Bouillon Gottfried volt, aki az újonnan megalapított Jeruzsálemi Királyság első uralkodójává is vált – igaz a királyi címet ő maga sosem vette fel. Nem sokon múlt azonban, hogy Gottfried már jóval a Szent Város falai előtt érjen igencsak dicstelen véget.
Aacheni Albert beszámolójából tudjuk ugyanis, hogy egy nap, amikor a keresztesek a mai Törökország területén fekvő Anatólián haladtak keresztül, Gottfried kétségbeesett kiáltásokat hallott. Mint kiderült az út menti erdőben egy medve megtámadott egy arra járó zarándokot. Gottfried természetesen azonnal a szerencsétlen férfi segítségére sietett és lóháton ülve megrohamozta a fenevadat. A medve azonban elkerülte a lovag kardcsapását, sőt karmával elérve Gottfried tunikáját, lerántotta őt a földre.
Az állattal való dulakodás közben Gottfried súlyos sérüléseket szerzett. Bár a folyamatos vérveszteség erősen elszívta erejét, mégis kitartott egészen addig, míg egy Husachin nevű harcos – akit a megmentett zarándok riasztott – vágtázva a helyszínre érkezett. Ketten végül legyűrték a medvét és pengéikkel átszúrták annak „máját és bordáit.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap