Konferenciát rendeznek a Vay-családról
2014. szeptember 24. 18:02
Az MNM Vay Ádám Muzeális Gyűjteménye (Kuruc Vay Ádám Múzeum) alapítása 50. évfordulójának tiszteletére tudományos ülésszakot hirdet meg, amely a Vay-kastély dísztermében kerül majd megrendezésre. Az újkor egyik leghíresebb, a grófi rangig eljutó magyar családjának történetét több előadáson keresztül ismerhetik meg az érdeklődők.
Korábban
Az MNM Vay Ádám Muzeális Gyűjteményében rendezendő tudományos ülésszak eseményei és időpontjai a következők:
A Vay-kastély dísztermében:
2014. október 9 – 10
Program:
Október 9. (csütörtök)
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
9:30 óra
Köszöntőt mond: Kovács Sándor, körzetünk országgyűlési képviselője, Tisza Sándor, Vaja polgármestere, valamint Tamás Edit, az MNM Rákóczi Múzeuma igazgatója
9:45 óra
A konferenciát megnyitja: Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke
Előadások:
R. Várkonyi Ágnes: Félévszázad távlatából a vajai Rákóczi konferenciákról
Kovács Árpád: A Rákóczi-szabadságharc kitörése és a Habsburg pénzügyek
Kovács Ágnes: Egy felvilágosult református nemes a XVIII. század második feléből: Vay István
Hermann Róbert: Ifj. Vay Miklós báró pályafutása
11:30 - 11:40 Szünet
Czigány István: Egy korabeli "aszimmetrikus" háború sajátosságai. Kuruc felkelések Magyarországon 1672-1704.
Mészáros Kálmán: "Kuruc Vay Ádám itineráriuma",
Seres István: Vay Ádám békés megyei főispánsága
13:15 - 14:15 Ebédszünet
Ulrich Attila: A Vay-család birtokosztályai a XVIII. században
Szűcs Pál: Vay Dániel afférjai (esettanulmány)
Kónya Péter: Vay Ábrahám Tiszáninneni kerületi felügyelő és a szlovák reformátusok
Helyszín: a vajai Református Templom
18:30 óra
A MUSICA HISTORICA együttes hangversenye
Gyönyörű világom, régi szabadságom
A kuruc kor zenéjéből (1680–1720)
19:20 óra
Molnár Mátyás, a múzeumalapító c. könyv bemutatása
Október 10. (péntek)
9:30 óra
Kedves Gyula: Egy magyar nemzetség a forradalomban - avagy a Vayak az 1848-49-es szabadságharc honvédseregében
Mohácsi Endre: Az eperjesi levéltár rejtett kincsei
Irodalomtörténeti előadások
Csörsz Rumen István: „Bujdosom szoros utakon”. A régi magyar bujdosóénekek poétikája (XVII–XVIII. század)
Vadai István: Szentsei György daloskönyvének iniciáléi
11:00 – 11:15 Szünet
Mercs István: "Jóhírű eleink" példája Esterházy Pál és Koháry István költészetében
Bene János: Kuruc hagyományápolás Lengyelországban
Molnár Sándor: 50 éves a MNM Vay Ádám Muzeális Gyűjteménye (Kuruc Vay Ádám Múzeum)
A vajai Molnár Mátyás Általános Iskola által meghirdetett Vay Ádám Múzeum alapításának 50 évfordulója c. pályázat eredményhirdetése
(A program némileg módosulhat.)
Pár mondat a családról: A község több más környező faluval együtt a királyi várbirtokrendszerbe tartozott. A Vay család a várispánságok felbomlása után a XIII. és XIV. században a várnépek előkelőbb rétegéből kiváló köznemesi famíliák egyike volt, a család tagjai lakóhelyükre utaló nevüket a XIV. századtól kezdve kezdték használni. A XVIII. században a család nemesi (vajai és luskodi) és bárói ágra szakadt, amikor 1760-ban Vay Ádám és Mihály, 1783-ban pedig Dániel és Miklós báróságot kapott. 1799-ben Vay László nyerte el a báróságot, és megalakította a fiatalabb bárói ágat, Vay Ábrahám pedig az 1830-ban megszerzett grófi ranggal a grófi ág megalapítója lett. A XVII. századtól más megyékben is feltűntek a család tagjai birtokosként, a XIX. századtól pedig az ország minden részében meg voltak találhatók. A család legjelentősebb része ugyanakkor Szabolcsban, az ősi birtokon székelt.
A konferenciára jelentkezni, információkat kérni a [email protected] címen lehet.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap