Miért kellett Hirosimára atombombát dobni?
2014. augusztus 6. 12:04 MTI
1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel Hirosima japán nagyváros fölött. A B-29 típusú bombázó, az Enola Gay alacsonyabbra ereszkedett, és "valamilyen tárgyat" dobott le. 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel a város fölött vakító kékesfehér fény lobbant, majd mennydörgés következett és az azóta elhíresült gombafelhő szökött az ég felé: 600 méter magasságban felrobbant az első atombomba, a Little Boy, amelynek ereje 17 ezer tonna TNT-nek felelt meg.
Korábban
A robbanás körzetében 1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé, az áldozatok pontos számát soha nem fogjuk megtudni. Csak becslések léteznek: a hirosimai emlékművön 61 ezer 443 név szerepel, élelmiszerjegyét 78 150 ember nem váltotta be soha többé, az amerikai felderítés 139 ezerre tette az áldozatok számát. Az áldozatok többségének halálát nem maga a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, omlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közt vesztették életüket.
A sugárfertőzés okozta károsodások pontos természete ma sem ismert, de addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a "hirosimai rák", s még ma is születnek gyermekek genetikai torzulásokkal. A hirosimai ipari létesítmények ellenben szinte érintetlenek maradtak, és a hadiüzemek dolgozóinak jelentős része túlélte a robbanást.
Hirosima óta eltelt hatvankilenc év, de a kérdések továbbra is kérdések maradtak: szükség volt-e Hirosimában, de főként három nappal később Nagaszakiban az atombomba bevetésére, és milyen hátsó szándékok vezették Harry S. Truman elnököt a támadás elrendelésekor. Sokak szerint a robbantás hadászatilag indokolatlan volt, mivel a japánok már a megadás gondolatával foglalkoztak; az amerikai katonai és politikai vezetés főleg a lakott területre gyakorolt hatást akarta látni, és már a háború utáni erőviszonyokat akarta alakítani.
Mások szerint viszont súlyos véráldozatokat követelő hadműveleteket előztek meg, hiszen az egyetlen japán terület, Okinava szigetének elfoglalása két hónapot és 12 ezer amerikai katona életét követelte. Ezek az iszonyatos veszteségek hozzájárultak ahhoz, hogy a megadást továbbra is elutasító Japán ellen bevessék az új fegyvert.
A fegyver hatásának demonstrálása már a Szovjetuniónak is szólt, a hidegháborús hatalmi játszmának is része volt, bár az amerikai atommonopólium nem tartott sokáig. Szokták azt is állítani, hogy a két bomba robbanásának hatása óvatosságra kényszerítette a politikusokat, és ezzel mintegy megmentette a világot az atomháború rémétől.
Bizonyos azonban, hogy az emberiség 1945. augusztus 6-án reggel negyed kilenckor új korszakba lépett. E napot 1978-ban A nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánították örök emlékeztetőül. Az ENSZ Közgyűlése 1996. szeptember 10-én fogadta el az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező Átfogó atomcsend szerződést (CTBT).
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Szovjetunió
- Gyanús körülmények között hunyt el Moszkvában Bethlen István
- Sztálin legjobb tanítványának nevezte magát Rákosi Mátyás
- Földönkívüli támadás vagy féltékenységi roham? – Máig nem tudni mi okozta az orosz túrázók halálát
- A sztálingrádi vereséggel végképp szertefoszlott a Wehrmacht legyőzhetetlenségének mítosza
- Bűncselekmény vagy tragédia volt a Wilhelm Gustloff elsüllyedése?
- Két és fél év a jeges pokolban: 81 éve ért véget Leningrád ostroma
- Hét híres ember, aki szőrén-szálán eltűnt
- Mindennaposak voltak az álhírek és a szándékos félretájékoztatások a hidegháború éveiben
- Német segítséggel jutott hatalomra Vlagyimir Iljics Lenin
- Holland közbenjárásra szabadultak a gályarabnak eladott prédikátorok 09:50
- Grönland, vagyis a Zöldföld, Vörös Erik ordas nagy hazugsága miatt népesült be 08:27
- I. Miklós cár személyesen cenzúrázta Puskin verseit tegnap
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc tegnap
- Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból tegnap
- Milánóban képezte magát és Korfun is énekelt Hollósy Kornélia, a „nemzet csalogánya” tegnap
- 10 érdekesség Budapest ostromáról tegnap
- Birodalom-szerte egyedi építészeti megoldás volt a Váralagút elkészítése tegnap