Megújul a füzérradványi kastély parkja
2014. május 30. 14:56 MTI
Megkezdődött Magyarország egyik legszebb és legnagyobb történeti kertjének, a füzérradványi Károlyi-kastély parkjának rekonstrukciója, a csaknem kilencven hektáros terület kétharmadának vagyonkezelője, a miskolci székhelyű Északerdő Zrt. erre a munkára 250 millió forintot nyert uniós pályázaton - tájékoztatott a társaság pénteken.
Korábban
A kastélypark egyedülálló érték, amely szakmai körben világhíres hazai és nemzetközi kertészek és tájépítészek munkáját dicséri, a projekt célja a terület hajdani szépségének visszaállítása és az egyedülálló dendrológiai értékek megőrzése - közölte a társaság.
A közlemény szerint Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy kezdeményezték Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternél egy olyan nap kijelölését, amelyet országszerte a páratlan növénykincseket felsorakoztató növénykerteknek szentelnek. Az arborétumok napjának megtartására május 29-ét javasolják, ami a vegetációs időszak növényfajokban talán leggazdagabb periódusába esik.
A rekonstrukciós projekt előkészítése 2009 márciusától 2014 januárjáig tartott, a munka a jövő év május végéig befejeződik. Egyebek mellett megújul a a mára teljesen eliszaposodott Nagy- és Kis-halastó, felújítják a lepusztult zsiliprendszert és a támfalakat. Megújul a kastélypark bevezető útja, a fenyves allé is, valamint új kerítésszakaszokat építenek, a látogatóknak pedig tájékoztató táblákat helyeznek ki. Rendbe teszik a forrásokat, az elvadult, cserjésedő réteket és zöldterületeket is.
Az országos természetvédelmi oltalom alatt álló park őshonos és telepített növényfajoknak egyaránt otthont ad, az Északerdő a terület nagyobb részének, a mintegy 65,8 hektáros úgynevezett külső parknak a vagyonkezelője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap