Sisi búcsúi a haza bölcsétől
2014. május 16. 14:32 Oravec-Kis Éva
A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő, hosszú évtizedeken keresztül a Magyar Nemzeti Galéria raktárában hengerre tekerve tárolt monumentális olajfestmény beázások és második világháborús sérülések nyomait őrizte. A romos állapotú mű restaurálása a Gödöllői Királyi Kastély kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Alap több mint 2 millió forintos támogatásával valósult meg 2012–14 között.
Korábban
Deák Ferenc, a „haza bölcse”, akinek jelentős szerepe volt az Ausztria és Magyarország között 1867-ben megkötött kiegyezés létrejöttében, 1876. január 28-án elhunyt. Holttestét a Magyar Tudományos Akadémia földszinti előcsarnokában ravatalozták fel. A csarnok falait, oszlopait, szobrait fekete szövettel vonták be, a három lépcsős ravatal körül óriási viaszgyertyák álltak. Három nappal a temetés előtt, január 31-én Erzsébet királyné is megjelent Deák ravatalánál, és a nemzet nagy halottjának szívére helyezte fehér kaméliákból kötött örökzöld koszorúját, majd percekig megrendülten imádkozott. Két olyan ember találkozott itt, akik a Habsburgok és a magyarok történelmi kiegyezésében jelentős szerepet játszottak.
Az újságok következő lapszámai írtak az eseményről, és hamarosan megjelentek róla az első rajzok is az illusztrált lapokban. A szimbolikus jelentőségű esemény megfestésére Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter állami megbízást adott Zichy Mihálynak, a korszak egyik kiemelkedő művészének, aki azt örömmel vállalta.
Zichy ekkor Párizsban élt, ám mivel a munka megkívánta a történelmi hitelességet, májusban hazatért. Bécsben fogadta a királyné, vázlatokat készíthetett róla és megtekintette az esemény alkalmával viselt ruhát. Budapesten a temetkezési vállalat újra felépítette Deák ravatalát az eredeti helyszínen és a társaság vezetői részletesen elmondták neki a történteket. A tekintélyes méretű allegorikus jelenet elkészítése nagy kihívást jelentett a könnyedebb vonalvezetést kívánó rajzokhoz, akvarellekhez szokott művésznek. A nyár folyamán hozzálátott a munkához, több vázlatot is készített.
Oravec-Kis Éva teljes cikkét keresse a Múlt-kor történelmi magazin tavaszi számában
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![hadtörténet](/ih0Ax/label/.cut-640x400/135.jpg)
hadtörténet
- Az ultimátum egyetlen pontjának elutasítása miatt tört ki az első világháború
- Nem tudta megtartani nápolyi hódításait I. Lajos magyar király
- Máig nem ismert a Doberdónál elesett magyar katonák pontos száma
- Még csak esélye sem volt Hongkong védőinek a japán invázióval szemben
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Csupán egy dolog miatt nem gúnyolták a kortársai által furcsának tartott Szókratészt
- Gettysburgnél szertefoszlott Lee tábornok verhetetlenségének mítosza
- Máig nem kötött békét egymással a két koreai állam
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap